Velünk élő fasizmus

„…s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…”

(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)

Talán kijelenthető, hogy a fasizmus újonnan, a 21. században ismét fellendült és teret nyert. Hogyan lehetséges, hogy olyan ordas eszmék, mint a fasizmus, a nácizmus képesek újra megjelenni az európai politikában annak ellenére, hogy itt mérte legnagyobb pusztítását a második világháború alatt? Miért képesek megnyerni a munkásosztályt még a mai napig, szemben a baloldali pártokkal? Összevetésként hogyan szerepelnek velük szemben a rendszerkritikus baloldali pártok? Esszémben eme kérdésekre keresem a választ. Először egy rövid történelmi áttekintéssel kezdve, utána szemügyre véve a fasizmus általános jellemzőit, ezeknek tudatában pedig megnézzük, hol fordulnak elő a mostani korunk Európájában.

Történelmi áttekintés

Azt vehetjük észre, hogy a történelem során akkor hódított a fasizmus, amikor mély szociális krízisbe kerültek a társadalmak. Kiábrándultság, felépített ellenességkép jellemezte ezeket a tömegmozgalmakat, amik így a kilátástalanság és kétségbeesés pártjai lettek. Demagóg ígéretekkel, látszólag nagytőke ellenességgel a demokrácia ellen hangolva voltak képesek hatalomra jutni. De ehhez szükségük volt mítoszokra, kiemelkedő vezetőkre és a meghatározó történelmi pillanatra (Trotsky, 1944).

Az 1918-as első világháborút követően Európa számos országa gazdasági és politikai instabilitással küzdött. A háború következtében megnőtt az államadósság és a munkanélküliség, amelyek súlyosan érintették a polgárokat. A gazdasági nehézségek mellett politikai problémák is megjelentek, mivel az új országok és határok kialakítása számos konfliktust szült. Ebben a káoszban a szélsőséges politikai mozgalmak terjedni kezdtek, köztük a fasizmus is. A fasizmus a 20. század első felében jelent meg Olaszországban, ahol a politikai instabilitás és a gazdasági válság erősítette meg a mozgalom népszerűségét. A fasizmus egy olyan ideológia, amely a nacionalizmus, a militarizmus, a diktatúra és az erőszak elveire épül. A mozgalom vezetője, Benito Mussolini a 1920-as években kialakította az olasz fasizmus doktrínáját, amely a korabeli Európában újítónak számított.

Az olasz fasizmus sikeressége más országokban is inspiráló hatással volt számos szélsőséges politikai mozgalomra, amelyek a gazdasági és politikai válságok idején megjelentek Európában. A nácizmus Németországban volt az egyik legsikeresebb példa, amely az 1920-as évek végén és a 30-as évek elején vált népszerűvé. Adolf Hitler vezetésével a nácik kihasználták a gazdasági válság által kiváltott társadalmi feszültségeket, és az antiszemitizmus és a szélsőséges nacionalizmus üzenetével nyerték meg a tömegek támogatását.

A fasizmus, mint eszme

A fasizmus egy szélsőjobboldali, tekintélyelvű politikai ideológia, ami erőszakra épül. Jellemzői a nacionalizmus, a nemzeti felsőbbrendűség, az erős centralizáció, az élet minden területét átható propaganda. A fasiszta vezetők és pártok a kapitalizmus nagy válságaikor tűnnek fel, demagóg módon a kisemmizett és csalódott emberekre gyakorolnak hatást: a munkásosztályra és az alsó-középosztályra.

A fasizmus fontos lételeme a hierarchia tisztelete, mind állami szinten, mind a háztartásokban. Az ilyen rendszerek patriarchálisak, ahol a férfi a dolgozó, a nő a gondoskodó. Aki homo- vagy nem heteroszexuális az aberrációnak minősül, veszélyt jelent a nemzetre. Az ilyen egyének nem is házasodhatnak, fogadhatnak örökbe gyereket. Állami szinten pedig egy erős vezető tisztelete a jellemző, aki a nemzet érdekeit szem előtt tartva irányítja az országot a dicső múltba, amikor a multikulturalizmus, a liberalizmus nem „fertőzte meg” a nemzetet.

Másik fontos eleme a mítoszteremtés. A nemzet egykor dicsőséges volt, és ezt elvették. Elvették a liberálisok, a szocialisták, a kisebbségek, más vallásúak, más nemzetiségűek, más neműek. Ez a dicsőségteli múlt lehet távoli – például Magyarország esetében I. Szent István kora -, de lehet közelebbi is – példaként az Amerikai Egyesült Államok esetében a Konföderáció. Emellett fontos jellemzője az ellenségkép kialakítása, amely ellenség veszélyt jelent a nemzet fennmaradására, a nemzet egészére. Ez lehet külső veszélyforrás menekültek, más országok, vagy belső veszélyforrás gender, más nemzetiségűek, kisebbségek képében. Nem az a lényeg ki az ellenség, hanem az, hogy legyen.

Mindezek következtében a fasizmus megkérdőjelezhetetlen eszköze a propaganda, amivel a demagóg üzenetek képesek eljutni és befolyásolni az állampolgárokat. A média leuralása, a pluralizmus eltiprása és az egyszerű üzenetek folytonos sulykolása jellemzi a fasiszta rendszereket (Stanley, 2018).

A fasizmus a 21. század Európájában

Napjainkban a fasizmus velünk él és napról napra erősödik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szélső- és populista jobboldal támogatottságának növekedése Európa szerte. Idézzük fel Trotsky szavait:

„A nemzetszocializmus gigászi növekedése két tényező kifejeződése: egy mély szociális válság, mely kibellenti egyensúlyából a kispolgári tömegeket és egy forradalmi párt hiánya, amit a néptömegek elismert forradalmi vezetőnek tartanának.”

(Trotsky, 1944)

Ha mélyebben megvizsgáljuk ezt a kijelentést és összevetjük a ma uralkodó társadalmi helyzettel, kísérteties párhuzamok vonhatóak. 2016-ban Donald Trump amerikai elnöknek választását követően a világ a polarizáció felé vette az irányt, legyen szó genderről, migrációról, vallásról, politikai hovatartozásról vagy bőrszínről. A 2020-23-as periódust nehezen lehet nem úgy jellemezni, mint a válságok láncolatát. A koronavírus okozta egészségügyi-, gazdasági- és társadalmi világválságtól kezdve, amit 2022-ben Vladimir Putin által kirobbantott orosz-ukrán területszerző háború követett – az emberek világszerte – így Európában is még jobban elidegenedtek egymástól, kilátástalanabbá váltak.

A következőkben önkényesen, csupán pár példát mutatok fel, egyes környező országokban hány százalékban van jelen fasiszta párt. Jelenleg, 2023 áprilisában Magyarországon a politico.eu adatai szerint a Mi Hazánk Mozgalom 9%-on, Németországban az AfD 15%-on, Csehországban a Svoboda a přímá demokracie 8%-on, Ausztriában az FPÖ 28%-on, Lengyelországban a Konfederacja Wolność i Niepodległość pártkoalíció 10%-on, Lettországban a Nacionālā apvienība 11%-on, Olaszországban a Fratelli d’Italia 29%-on áll. Franciaországban a 2022-es elnökválasztáskor a szélsőjobboldai Marie Le Pen a szavazatok 41,5%-át szerezte meg, pártja pedig a második fordulóban, a Rassemblement National a szavazatok 17,3%-át. Ezen országok közül Lengyelországban, Ausztriában és Olaszországban ezek a pártok alkotnak kormányt.

Ezeket a számokat érdemes összehasonlítani az egyes országok baloldali, rendszerkritikus pártjainak a támogatottságával. Németországban a Die Linke baloldali párt 4%-on, a csehországi Komunistická strana Čech a Moravy kommunista párt 2%-on, a lengyelországi Lewica 8%-on, az olaszországi Alleanza Verdi e Sinistra zöld-baloldali koalíció 3%-on áll. Franciaországban a 2022-es választásokkor a NUPES-baloldali koalíció elnökjelöltje, Jean Luc Mélenchon az első fordulóban a szavazatok 22%-át, csupán 1,3%-kal lemaradva Le Pentől, a NUPES pedig a szavazatok 31,6%-át nyerte el a szavazatoknak. Magyarországon, Lettországban és Ausztriában nincs országos nagyságú rendszerkritikus baloldali párt.

Ezek alapján megállapítható, hogy ha összevetjük a két világháború közti évtizedeket a mai korral, Trotskynak igaza volt. Ha megnézzük, ott a legerősebb a fasiszta párt, ahol vagy nincs, vagy gyenge baloldali alternatívája van. Ez alól csupán Franciaország kivétel, ahol az elmúlt években Mélenchon vezetése alatt megerősödött a baloldal.

A cikk nem képviseli a diákszervezet álláspontját, a szervezet tagjának független véleményét tükrözi.