Georgia napjainkban 

Grúzia hosszú történelme folyamán mindig is a határaival szomszédos nagyhatalmak befolyási zónáiban feküdt. A kis hegyi ország több-kevesebb sikerrel vette fel a harcot az arab, perzsa, török, orosz hódító hadakkal az évszázadok folyamán. Sokszor az egyikőjük felé közeledve a másik ellenében. Viszont a szomszédos nagyhatalmak közül is kiemelkedik a térségben befolyás szerzésre való törekvésben Oroszország, akikkel szemben több évszázadon keresztül viseltek hadat függetlenségük védelme érdekében. Ebből kifolyólag szűrhető le, hogy az orosz szomszédság egy természetes és nehéz adottság, a grúziai politikát ehhez mérten kell alakítani.  

Grúzia legújabb kori történelmének taglalását 1991-től, függetlenségük visszaszerzésének évétől érdemes tárgyalni, melyre két évvel egy rövid, de kemény polgárháború rázta meg a kaukázusi országot. Ezt követően biztosította be elnöki hatalmát Eduard Sevardnadze, aki Mihail Gorbacsov alatt a Szovjetunió utolsó külügyminisztereként szolgált. Elnöki székét a későbbiekben autoriter hatalomgyakorlással tartott meg. Ekkortól kezdve élesedtek ki a nemzetiségi ellentétek is, a helyi abház és oszét szeparatista mozgalmak nagy területeket vontak ellenőrzésük alá az általuk lakott régiókban, illetve az adzsárok (muszlim grúzok) is nagyfokú önállóságot szereztek saját autonóm tartományukban.  

Sevardnadze uralma egy elcsalt választások utáni sikeres tüntetéshullámba bukott bele, melyet az utókor Rózsás forradalom névre keresztelt. Az új elnök Mikheil Szaakasvili lett, aki felgyorsította és látványosabbá is tette a már Sevardnadze alatt elkezdett nyugatos politikát.  

Szaakasvvili kiegyezett az adzsárokkal, akik feladták szeparatista törekvéseiket, cserébe a széles autonómiáért, majd megváltoztatta az állami zászlót a modernről a középkorban használt, jeruzsálemi keresztre hajazóra, emellett alkotmánymódosítást is végrehajtott melynek keretében kormányformát váltott az ország: az addigi félelnöki rendszer helyett kancellári került bevezetésre. Jelentős rendőrségi reform került még végrehajtásra, melynek során szinte minden vezető rendvédelmi dolgozó ki lett rúgva a munkahelyéről. Emellett Szaakasvili elnöksége alatt erősen neoliberális gazdaságpolitika folyt, a legtöbb állami cég privatizálva lett. Szaakasvili egy váratlan offenzivával el akarta foglalni az orosz támogatást élvező abház és oszét szeparatisták területeit. A 2008-as Pekingi olimpia alatt végrehajtott hadműveletnek azonban csúnya vége lett: az ország de jure területének 20%-a, Abházia és Dél-Oszétia, melyek az oroszok bevonulása után hivatalosan is kikiáltottak függetlenségüket és orosz szatelit-államként funkcionálnak a mai napig.  

Szaakasvili és pártja végül is a négy évvel későbbi választásokba bukott bele, 2012-ben vette kezdetét a szociáldemokrata, ugyanakkor társadalmilag konzervatív, mérsékeltebben nyugatos, reálpolitikát folytató Grúziai Álom Párt országlása.    

A Grúziai Álom elsődleges célja az ország gazdasági modernizációja volt, melyet többé-kevésbé jól oldott meg az elmúlt több mint tíz évben. Emellett rengeteg Szaakasvilihoz köthető embert rúgtak ki a közhivatalokból, jórészt korrupció vádjával. Az álmodozók a helyükre a saját embereiket ültették. Ugyanúgy, ahogy anno csinálta azt Szaakasvili a rendvédelmi szerveknél. Egy komolyabb gazdasági nyitást is megeszközölt a kormánypárt a 2010-es évek derekán, az új adótörvénynek köszönhetően kedvezőbb üzleti feltételeket teremtődtek külföldi befektetők számára az országban. A választási rendszerben is módosítást eszközölt meg a kormánypárt: 1%-ról 5-ra emelték a bejutási küszöböt. Emellett nagyobb turisztikai fejlesztések is ekkor mentek végbe az országban, az országimázs-fejlesztésre mind a mai napig nagyon ügyelnek az álmodozók. A pacifista külpolitikát folytató Grúziai Álom Párt rájött, hogy az orosz viszonyt mielőbb rendezni kell, mert szerintük be kell látni, hogy csak is tárgyalások útján lehet képes visszaszerezni az orosz megszállás alatt lévő területeit. Az orosz-grúz párbeszédkészség jegyében 2019-ben a Tbiliszi parlamentbe látogatott az orosz Duma házelnök-helyettese, Szergej Anatoljevics Gavrilov, aki beszédet is mondott az intézményben. Ezt akkor heves tüntetések kísérték az ellenzék részéről, akik szerették volna a kormány azonnali rezignálását ezen ügy végett.  

Az egy évvel későbbi, 2020-as választásokat azonban ismét az Álom Párt nyerte meg, grúziai szinten nagy fölénnyel. Az álmodozók a szavazatok 48.22%-át szerezték meg szemben a részben összefogó, Egységben az erő nacionalista, keményen nyugatbarát ellenzékkel szemben, akiknek csak 27.18% jutott az egykamarás grúziai törvényhozásban. Az Egységben az erő az ekkor éppen Ukrajnában élő Szaakasvilit jelölte meg listavezetőjűül, azonban ez a visszájára sült el, ugyanis nem számolt azzal a jobboldali ellenzék, hogy a grúziai társadalom többsége erősen megosztó személyiségnek titulálja Szaakasvilit, sokan neki tulajdonítják a meggondolatlan 2008-as háború csúnya elvesztését. Szaakasvili elnök 2021 őszén tényleg hazatért szülőföldjére, komoly politikai ambíciókat dédelgetve, azonban amint megérkezett Grúziába rögtön őrizetbe is vette a rendőrség ugyanis a Tbiliszi Kúria három évvel korábban, 2018-ban bűnösnek mondta ki a volt államfőt több vádpontban: csalás és hatalommal való visszaélés miatt akkori távolléte alatt hatéves börtönbüntetésre ítélték Miheilt.  

A legutóbbi, márciusban történt helyi tüntetéshullám oka az volt, hogy az idestova egy évtizede regnáló kormánypárt orosz mintára listázni akart minden olyan civil szervezetet és médiumot, ahol a költségvetés több mint 20%-a külföldi támogatásokból jön össze és ezeket az NGO-k és médiumok hivatalosan is „külföldi ügynökként” lennének nyilvántartva. Ugyan a törvénytervezetet március 7-én elfogadta a helyi törvényhozás, de két nappal később a heves tüntetések hatására vissza is vonta azt. Érdekesség, hogy az elnökasszony, Szalome Zurabisvili, bár inkább köthető az álmodozókhoz, ennek ellenére támogatásáról biztosította a tüntetőket. 

Az elmúlt évek eseményeiből az szűrhető le leginkább, hogy habár arról nemzeti konszenzus van Grúziában Sevardnadze óta, hogy az egyetlen járható út az ország teljes nyugati integrációja, a mikéntje nagyon nem mindegy a grúzok szerint, még a kormányzó álmodozók szerint a nyugati integráció mellett fontos tisztában lenni a földrajzi viszonyokkal, azzal, hogy az orosz és török szomszédságot, valamint a közelséget Iránhoz nem szabad és nem is lehet elhanyagolni, vagyis egy esetleges sikeres euroatlanti integráció után is meg kell őrizni a jó viszonyt a három naggyal, addig a jobboldali ellenzék szerint az euroatlanti integráció a társadalom és a politika lehető legnagyobb mértékű nyugatosítását jelentse. A jobboldali ellenzéknek komoly kapcsolatai vannak a jelenleg regnáló ukrajnai nómenklatúrával, amely fontos mozgatórugója politikájuknak. Az ukrajnai háború kezdetén felmerült és a mai napig vannak rá ellenzéki kísérletek, hogy egy esetleges sikeres hatalomátvétel után katonai erővel foglalják vissza Abháziát és Dél-Oszétiát. Az Álom Párt, ahogy fentebb is említettem, ezzel szemben a tárgyalásos utat favorizálja. Komoly bizalmatlanságot okozott az EU-val szemben, hogy Moldovával és Ukrajnával szemben Grúzia nem kapta meg a tagjelölti státuszt, kívülről talán úgy tűnhet, mintha az EU és az USA is a jobboldali ellenzéket favorizálná.  

Komoly belpolitikai aggodalmat váltott ki, hogy tavaly nyáron a Dél-Oszétiában rendezett elnökválasztások során felmerült: amennyiben az addig regnáló Anatoli Biblov maradt volna az elnök, az ország hivatalosan is csatlakozik az Orosz Föderációhoz. Végül erre nem került sor, ugyanis ellenfele Alan Gaglojev lett a befutó. Abháziában hasonló dolog eddig még nem merült fel.  

A helyi pártokat, pártszövetségeket megfigyelve könnyen észrevehető, hogy az ország belpolitikája nagyon tagolt. Az ellenzéki Egységben az erő pártszövetség is a Szaakasvili által létrehozott Egyesült Nemzeti Mozgalom mellett számtalan kisebb pártot tartalmaz, akik között gyakran nagy a civakodás, többször volt már verekedés is a tbiliszi parlamentben.  

A Grúz Álom Párt bár kívülről egynek és oszthatatlannak tűnik egy évtizedes regnálásának köszönhetően, azonban ez a valóságban nagyon nincs így; már az is sokat elmond, hogy a pártvezető személye (Irakli Kobahidze) és a miniszterelnöké (Irakli Garibasvili) nem egy és ugyanaz a személy. Az elmúlt évtizedben ötször változott a miniszterelnök személye Grúziában (Garibasvili a második ciklusát tölti), kancellári kormányformájú országoknál ez nagyon ritka; az egyébként szociáldemokrata Álom Párt belső megosztottsága a fénykorát élő MSZP-jét idézi. Az a társadalmi-politikai törésvonal, miszerint a jobboldal a nagyon atlantista, míg a baloldal a kimértebb. Ez leginkább a szlovákiai pártberendezkedésre hajaz a volt szocialista országok közül. Az Álom Párt legfőbb irányítója és mecénása az a Bidzina Ivanisvili, aki Szaakasvili pártjának bukása után került a miniszterelnöki székbe. Az illető egyébként egy már-már tipikusnak mondható posztszovjet oligarcha, aki komoly moszkvai kapcsolatokkal rendelkezik, illetve egy óriási villával Tbiliszi városa fölött. 

A megosztott politikában sok grúz a monarchia restaurálását támogatja, a középkorban és az újkorban regnáló Bagrationi-ház hivatalosan sosem mondott le trónigényéről.  

Hasonló kulturális kérdés még az ország elnevezése: míg a grúzok saját országukat Szakartvelonak hívják, addig külföldön az orosz eredetű Grúzia és a latin Georgia dominál. A 2008-as háború óta a grúz politika igyekszik „leszoktatni” a külföldieket a grúzozásról, a Georgiát favorizálva vele szemben. A magyar nyelv mind a kettőt helyesnek, elfogadhatónak tatja, a Georgiát a diplomáciai érintkezésben szokás használni idehaza. 

Az országban jövőre parlamenti- és elnökválasztásokat tartanak és nem úgy néz ki, hogy az ügynöktörvény-tervezet nagyon beszántotta volna az álmodozók népszerűségét. Egy 2022-es felmérés szerint a biztos pártválasztók között az Álom párt 31, míg az Egységben az erő 16 százalékon áll, nem valószínű, hogy a márciusi események ezt jelentősen befolyásolták volna. 

Végezetül a magyar-grúz kapcsolatokról: a két ország közt jelenleg nagyon jó az együttműködés, energetikai megállapodás van érvényben Tbiliszi és Budapest között, emellett Grúzián keresztül fog érkezi a jövőben Magyarországra a Baku-Budapest áramvezeték. Magyarország teljes mértékben támogatja Grúzia euroatlanti integrációját, hazánk kormánya nemtetszését fejezte ki, miután Grúzia nem kapta meg a tagjelölti státuszt az EU-tól. Grúzia aktuális miniszterelnöke, Irakli Garibasvili felszólalt a CPAC 2023-as budapesti rendezvényén.