(Bán Zoltán elemzése eredetileg a biztonsagpolitika.hu-n jelent meg 2021. március 24-én)
A dolgozatban igyekszem párhuzamokat vonni a Krím elcsatolása és a dél-kínai tengeren észlelhető kínai tengeri stratégia kapcsán. Az újfajta hadviselés megismerése rendkívül releváns, mely tényt mi sem mutat jobban, mint a nyugati világ bénultsága 2014-ben az orosz akciókat látván.
Fogalmak tisztázása
A hadviselés fogalmának átalakítására, kiegészítésére a hidegháború vége felé merült fel az igény. Többek közt ekkor alkották meg a negyedik generációs hadviselés fogalmát, mely eltér a hagyományostól abban, hogy elmosódik a határvonal a béke és hadiállapot közt, egyre több nem állami szereplő vesz részt benne. Elmosódik a civil és katona közti különbség és a csatatér, a front fogalma is gazdagon feltölthető tartalommal. A csatákat már nemcsak csatatereken vívják, hanem nagy létszámú városi területeken és a virtuális térben egyidejűleg. Az egységek jellemző taktikája az észlelés elkerülése és az ellenfél gyengeségének kihasználása. Az aszimmetrikus hadviselésben a gyengébb felek igyekeznek egyesíteni a konvencionális és nem konvencionális eszközöket annak érdekében, hogy az erősebb fél politikai akaratát, elkötelezettségét megtörjék. Az elképzelés mögött az a logika áll, hogy a határozottabb politikai akarattal rendelkező aktor képes legyőzni a nagyobb gazdasági és katonai kapacitásokkal rendelkező ellenfelet. A gyengébb fél ebben az esetben nem direkt támadást intéz a katonai potenciál ellen, inkább ötvözi a gerilla harcmodort a puha társadalmi, kulturális, gazdasági eszközöket acélból, hogy polgári engedetlenséget szítson, miközben dezinformációs kampányt folytat és politikai tevékenységek révén közvetlenül támadja az ellenség politikai akaratát.
A 21. század elején újabb koncepció kezdett terjedni a hibrid hadviselés képében, melyet először a csecsen háborúk jellemzésére használtak. A fogalom ebben az esetben is a határok elmosódására utal, ami révén a hadviselő fél egyszerre vet be irreguláris és reguláris erőket, terroristákat, bűnözői csoportokat a politikai és katonai céljai elérése érdekében. Frank Hoffman annyiban különbözteti meg ezt a felfogást a gerilla harcmodortól, hogy a multimodalitását hangsúlyozza, miközben rávilágít, hogy a hibrid harcmodorral ellentétben, ami az összecsapás elkerülésével a konfliktus elnyújtására használható, a hibrid hadviselés a gyors győzelem kivívására is alkalmas.
A hibrid hadviselést a kortárs kutatók az orosz-ukrán konfliktusra alkalmazzák legtöbbet, azonban rengeteg a véleménykülönbség ezen a téren. Egyesek szürkezónás háborúnak hívják, összetett és közvetett jellegére hívják fel a figyelmet és kiemelik a meghatározhatatlanságát, mivel nehéz eldönteni, hogy államközi agresszió, polgárháború, netán államközi konfliktus-e a helyes helyzetleírás.1
A Dél-kínai tengerre vetítve a Krím elfoglalása hasznos tanulságokat hordozhat. 2014-ben az invázió gyorsan, minimális harc árán, teljes külföldi bizonytalanság közepette történt meg. Krím esetében az orosz fél csúcstechnológiás eszközöket használt a külföldi beavatkozás akadályozására és gyorsan szerzett meg kulcsfontosságú tengeri infrastruktúrát, ami által stabil tengeri kommunikációs vonalat (SCLO) hozott létre.
Dél-kínai tenger nemzetközi helyzete
Kína 2014-ben kezdett fehér homokot szórni néhány zátonyra a tengeren, majd lázas építkezésekbe kezdett az így a tengertől visszanyert területen. A területre jogot formáló Kína igyekszik hasznot húzni a halászatból és a nyersanyaglelőhelyekből. Rendkívül fontos a térségen folyó kereskedelem, mivel a világ kereskedelmének 30%-a halad keresztül az érintett területen.
Miközben a halászait proxyként használja, hogy szuverenitását erősítse, közben a szigeteken nem civil létesítmények is helyet kapnak. Az egyre inkább nacionalista jelleget öltő követelések által Kína egyre erősebben érvényesíti érdekeit, ami leginkább a halászai védelmén keresztül manifesztálódik. Időről időre kínai hadihajók lépnek közbe saját polgáraik érdekeinek védelmében más országok hatóságaival szemben. Hasonló módszerrel igyekszik a felderítő, majd fúró műveleteket felügyelni, más országok hasonló aktusait zavarni. A kis kék embereknek (utalás a kis zöld emberekre, akik segédkeztek a Krím elcsatolásában) is hívott félkatonai egységek (tengeri milíciák), melyek hol halásznak adják ki magukat, hol közös műveletben vesznek részt a kínai hatóságokkal, segítenek elmosni a határokat a civil és katona közt.
A területi vita miatt 2013-ban a Fülöp-szigetek a Hágai Állandó Választottbírósághoz fordult, ami 2016-ban számára hozott előnyös döntést Kínával szemben. Kína történelmi jogra alapozza követelését, amit a hágai testület a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített. A szigetépítést illegálisnak minősítette, mivel környezetkárosító. A döntést Kína nem ismerte el, míg az Egyesült Államok lépéskényszerbe került, ha be akarja tartatni a nemzetközi jogot és a szabad hajózás elvét.
A szigetlánc akadály
Fontos megértenünk, hogy Kína hogyan tekint a rá váró tengeri kihívásokra. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb mértékű a tenger felé fordulás, ám ez a szándék klausztrofób érzéseket kelthet a kínai döntéshozók körében, mivel a kínai parttal párhuzamosan lelhető fel az első szigetlánc, mely lezárja Kína előtt a Csendes-óceánt. A szakirodalom többnyire egyetért abban, hogy a lánc Japántól a Rjúkjú-szigeteken keresztül, Tajvant érintve a Fülöp-szigetekig húzódik. Bár a fogalom kezdetben kínai gondolkodóktól ered, mára a nyugati terminológiában is elterjedt. Bernard Cole megjegyzi, hogy miközben Kína a tenger felé fordul, a szigetláncra fókuszálás mélyen kontinentális logikát sugall, mivel térben fixált pontokhoz viszonyítja saját mozgásterét és nem a tengerész logikáját követi, ami sokkal inkább a közvetlen fizikai határokon túl gondolkozik. Az önkényesen meghúzott vonalak redukálják az igazi haditengerészet manőverezhetőségét, rugalmasságát. Cole elemzése szerint a szárazföld ilyen mértékű bevonása a tengeri stratégiába jelzi a kínai szárazföldi katonai hagyományokat és a szovjet segítség révén meghonosodott elképzeléseket. Mivel azonban a pekingi elképzelés ezt a vonalat saját védelmi vonalának tekinti és ezek más szuverén földjei, ezért prognosztizálható a súrlódás a régióban.
Míg Kína a tenger felé fordul, észben kell tartanunk, hogy az ország gazdasági és politikai centrumai végig a partvonalon húzódnak. Az ország hatalmas területe ellenére, igazából nincs stratégiai mélysége, ahova visszavonulhat egy támadás esetén, ezért igyekszik a tengerre, hogy a szárazföldi központjait biztonságban tudhassa.2
Műveleti elképzelések a mesterséges szigetek kapcsán
Kína elsődleges célja a Spratly-szigeteken (Dél-kínai tenger) nem az erőkivetítés, sokkal inkább az információszerzés és akadályozás, miközben erősíti a vezetési, kommunikációs, megfigyelési és felderítési kapacitásait a térségben. A nyugati koncepcióval szemben, ami a szigetek hagyományos, kinetikus fegyverek alkalmazásának képességét vizsgálja, a kínai elgondolás inkább az információs hadviselésre használná a szigeteket. A tűzerő, manőverezési képesség és a nagy hatótávú rakétafegyverek fontosak a kínai félnek is, azonban az információfölény elérését fontosabbnak tartják. Ez a fölény a csatatéren belül a minél nagyobb észlelési képességet jelenti, miközben az ellenfél hasonló képességét akadályozza. 2013-ban Peking létrehozott légvédelmi azonosítási zónákat a térség nemzetközi vizein. A cél az amerikai tűz,-és manőverezési képesség csökkentése és a flotta akadályozása abban, hogy értékes kínai célpontok közelébe kerüljön.
A PLAN (kínai haditengerészet) stratégiája az aktív védekezés, ami stratégiailag védekező jellegű, míg műveleti szinten offenzív. A szigeteken jelenlévő tornyok lehetővé tesznek egy kommunikációs hálót, ami lefedi a vitatott területet. A folyamatos valós idejű képalkotás lehetővé teszi nagyobb hatótávú fegyverrendszerek bevetését a kontinensről is, vagy vízfelszín feletti, vagy alatti hajókról, netán repülőgéphordozókról. Ez az információs fölény pedig arra késztetheti az ellenséges flottát, hogy takarékos üzemmódban üzemeljen lekapcsolva a radart annak érdekében, hogy elkerülje az észlelést. Több sziget alkalmas felderítő gépek indítására (KJ-500 korai előrejelző repülőgép), mely repülők nagy biztonsággal mozoghatnak, miközben valós idejű felderítést végeznek több száz kilométerre a szárazföldtől, köszönhetően a szigeteken elhelyezett föld-levegő rakéták jelentette védelmi „buboréknak”. Bár a területmegtagadó fegyverrendszerekre mint védekező fegyverekre gondolunk, azonban a PLAN elképzelésében ezek olyan eszközök lehetnek, melyek előnyös környezetet alakítanak ki egy offenzív akcióra is.
A parti őrség önmagában nem rendelkezik szofisztikált katonai kommunikációs képességekkel és a kínai halászhajók sem katonai szereplők, a PLAN mégis képes használni őket felderítésre, más országok halászainak megtámadására, ami után megmarad a letagadhatóság lehetősége (plausible deniability). A folyamatos gazdasági aktivitás demonstrálása hasonlatos Oroszország viselkedéséhez a Spitzbergák szigetén és a vitatott északi-sarki területeken. A jelenlét jelzése a külvilág számára az elsődleges, nem a gazdasági előnyök.
A területmegtagadással kivívott tengeri biztonság elérése nem csak műveleti előnyöket biztosít Kína számára, hanem a régiós amerikai szövetségeseket is elbizonytalanítja az amerikai haditengerészet térségbeli képességeit illetően. A mesterséges szigeteken felépített erődítések hasonló elgondolás alapján működnek, mint az orosz Bastion stratégia, mely a Kola-félszigeten állomásozott nukleáris elrettentő arzenált védi.
Egy magas intenzitású konfliktus esetén a szigetek könnyen válhatnak elsüllyeszthetetlen repülőgéphordozókból, mozgásképtelen célpontokká. A kínai haditengerészet műveleti hatékonysága minimum kétséges, tekintettel a tényre, hogy nagyrészt csak ENSZ békefenntartó akciókban vett eddig részt. Mivel a kínai stratégia a régióban ellenérzéseket szül, ezért olyan ország is kezdett közeledni az Egyesült Államokhoz, mely nemrég még kemény harcokat vívott vele. A nyugathoz közeledő Vietnám példája joggal vethet fel aggályokat a pekingi vezetésben. A Krím esetében az oroszok ügyesen oldották meg, hogy a régiós ellenfelei ne érezzék magukat annyira fenyegetettnek, hogy erőteljesebb ellenlépéseket tegyenek. Kína a hadászaton túlmutató stratégiával is rendelkezik, ami a három hadviselés formájában jelenik meg: pszichológiai hadviselés az ellenfelekkel szemben, vélemény hadviselés a dezinformáció segítségével, jogi hadviselés (lawfare) a nemzetközi normák kihasználása által.
A Krím elfoglalásának esetétől különbözik a régiós szigetek elfoglalása, hiszen ezek jobbára lakatlanok, vagy akár nem is minősülnek szigetnek, csupán csak zátonynak, ezért az a fajta lakosságot meggyőző információs hadviselés nem az itt élőket célozza. Sokkal inkább a külföldi és belföldi közvéleményt, valamint a szigetvitában érdekelt ellenfél országok lakosságát.
Konklúzió
Kína és Oroszország atomhatalom, az USA nukleáris védernyője pedig számos általuk fenyegetett országot véd. A nukleáris arzenál alapvetően defenzív jellegű és elrettentési célokat szolgál, a nyílt agresszió pedig hatalmas nemzetközi ellenreakciókat okoz. Ha ezen országok mégis terjeszkedni akarnak, akkor a területszerzés érdekében olyan nemzetközi környezetet kell teremteniük, ahol az ellenfél már csak a fait accompli helyzetre tud reagálni. Az új status quo gyors kivívása után pedig már a hódító válik a védekezővé, ahol a nukleáris elrettentés és a területmegtagadás (A2/AD) is hatékonyan alkalmazható az új szerzemény megtartására. A gyorsan kialakított új helyzet megteremtésének eszköze pedig az újfajta hadviselési koncepciók alkalmazása.
A 2014-es ukrajnai eseményekkel jóformán egyidőben megjelenő, egyre asszertívabb kínai tengeri aktivitás a hasonló módszerek és célok miatt fokozott odafigyelést kíván. Amennyiben a nyugati konvencionális hadászati megoldásokat alkalmazó doktrínákat nem sikerül hatásosan a kor által támasztott kihívásokhoz igazítani, úgy újabb vetélytársak kezdhetik másolni az orosz és kínai módszert, és így a világ a felboruló erőviszonyok miatt egyre kevésbé lesz biztonságos.
Felhasznált irodalom:
1 Laura Maria Herta, „Hybrid Warfare – A Form of Asymmetric Conflict,” International Conference Knowledge-Based Organization Vol. XXIII, no. 1 (2017): 135-143. doi: 10.1515/kbo-2017-0021
2 Toshi Yoshihara, „China’s Vision of Its Seascape: The First Island Chain and Chinese Seapower” Asian Politics & Policy 4, no.3 (2012): 293-314 doi: 10.1111/j.1943-0787.2012.01349.x
Legutóbbi hozzászólások