Superwahljahr – A német uniópártokon belüli pozícióharc

Rendkívüli jelentőségű parlamenti választás lesz Németországban 2021 őszén – nemcsak országos, de európai szempontból is. Angela Merkel 16 év után nem indul a kancellári címért a szeptemberi választáson, ami Németországban egyedülállónak számít, ugyanis 1949 óta nem fordult elő olyan, hogy egy hivatalban lévő kancellár elállt volna az újraválasztási szándékától. Ez egyaránt kiélezettebbé és kiszámíthatatlanabbá is teszi a hatalomért megszerzéséért folytatott küzdelmet.

A szeptember 24-i voksolásig még hosszú út áll a pártok és a vezetőik előtt, azonban a március 14-i baden-württembergi és rajna-vidék-pfalzi tartományi választások eredményei számos nyitott kérdésre választ adhatnak. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) történelmi vereséget szenvedett a vasárnapi tartományi választásokon, és mind Baden-Württembergben, mind Rajna-vidék-Pfalzban az eddigi baloldali miniszterelnökök alakíthatnak új kormányt.

Országos szintű csalódás a tartományi eredmény

Baden-Württemberget múlt vasárnapig a Zöldek a CDU-val koalícióban irányították Winfried Kretschmann vezetésével – előbbieknek a hatalom megtartása elemi érdekük volt. Másrészről a CDU-nak nagy lökést adhatott volna, ha a választásokon győznek, és tíz év után újra a konzervatívok adhattak volna tartományi vezetőt. Felmérések szerint a Zöldek számítottak esélyesebbnek, támogatottságukat 34, míg a CDU-ét 24 százalék körül mérték. Az előzetes várakozások beigazolódtak, a tartományi miniszterelnököt adó Zöldek a szavazatok 32,6%-át, a CDU pedig csak 24,1%-át kapta. A harmadik helyen befutó Szociáldemokrata Párt (SPD) 11%-ot, a Szabad Demokrata Párt (FDP) 10,5%-ot szerzett, míg az Alternatíva Németországért (AfD) listájára a szavazók 9,7%-a voksolt. 

A másik tartományt, Rajna-vidék-Pfalzot Malu Dreyer szocdem miniszterelnök irányította az SPD-FDP-Zöldek koalíció élén, azonban itt már a januári felmérések némi előnyt jósoltak a CDU-nak. A 2006 óta a tartományt irányító SPD-re végül a vasárnapi választáson a szavazatok 35,7%-a érkezett. A CDU a második helyen zárt, ugyanakkor történelme során először kapott 30 százalék alatti voksot (27,7%) a tartományban. A harmadik helyet a Zöldek (9,3%), a negyedik, illetve ötödik helyet az AfD (8,3%) és az FDP (6,2%) szerezte meg. 

Véleményem szerint azonban az adott pártok esetleges győzelmét nem lehetett megjósolni a januári felmérésekből. Nagyobb előnyt szerezhetett az a párt, amelyik az elmúlt hetekben jobban tudta mobilizálni a szavazóbázisát, illetve az eredményeket követően is az számít majd, hogy a választásokon győztes párthoz miként viszonyulnak a jelenlegi koalíciós partnerek. Amennyiben a Zöldek és az FDP nem folytatnák együttműködésüket Rajna-vidék-Pfalzban a szociáldemokratákkal, úgy az nem csak Olaf Scholz SPD-kancellárjelöltnek fájna, de kijelölné a további országos kampány keretrendszerét is. Mindazonáltal Dreyer kijelentette, hogy bízik az ún. jelzőlámpa-koalíció eddigi és jövőbeli sikereiben is, így a koalíció megalakítása valószínűleg ugyanúgy fog alakulni, ahogy az elmúlt években. 

Mindenesetre a döntésnek a tartományi preferenciákon túl is lehet jelentősége ebben a különleges, Superwahljahrnak – azaz „szuperválasztási évnek” – is nevezett 2021-es esztendőben. Uniópárti szemszögből a helyzet súlyosságát mutatja továbbá, hogy matematikailag esélye lehet egy baloldali többség megalkotásának is, amivel a CDU és bajor testvérpártja, a CSU (Keresztényszociális Unió) 2005 után kikerülhetnek a kormánykoalícióból. Mindkét uniópárt vezető politikusai csalódottságukról számoltak be a vereség kapcsán, ezért érdemes kitérni a kancellárjelölt személyét illető belső viszonyokra is.

Pozícióharc az uniópártokon belül

A nagyobbik uniópárt, a CDU egy rendkívül hosszú, 11 hónapos elnökválasztási folyamatban választotta meg januárban Annegret Kramp-Karrenbauer utódját Armin Laschet személyében. Ennek a folyamatnak a befejeztével eldőlt, hogy a szeptemberi választáson vagy Laschet, vagy a bajor testvérpárt elnöke, Markus Söder lesz a közös kancellárjelölt. Mindkét politikus többször hangsúlyozta az elmúlt hónapokban, hogy a kancellárjelölt személyéről való döntéshozatal a két párt közötti konszenzuson fog alapulni.

Lássuk be, ez egy nagyon szép, és politikailag kifogástalanul tálalható gondolat. Mindazonáltal a CDU-nak előjoga van a jelölésben, így valójában Lascheten múlik, hogy megtartja-e magának a pozíciót, vagy átengedi Södernek.1

Markus Söder és Armin Laschet még egymás mellett 2019-ben – Forrás: Markus Söder Facebook-oldala

A racionális döntés valószínűleg Armin Laschet lenne, ugyanis ha a CDU elnöke indulna a kancellári pozícióért, akkor a konzervatívok mindenképpen a politikai spektrum közepén maradnának, választásokat pedig innen lehet nyerni. Előny továbbá, hogy a frissen megválasztott pártelnök irányításával több úton is koalícióképesek maradnának: a Zöldekkel, az FDP-vel, de még az SPD-vel is kormányt tudnának alakítani. Lascheten a kifinomult és kompromisszumkereső stílusa miatt nehéz lenne fogást találni politikailag, azonban számos gyengeséggel is rendelkezik.

Az első, és talán legnagyobb probléma a párton belüli megosztottság, ami hasonlít a 2002-es állapotokhoz. A CDU új elnöke a párt három fő irányzatából csak a keresztényszociális és liberális tábor támogatását élvezi, a konzervatív csoportét kevésbé – ez megmutatkozott a pártelnöki választás szoros eredményén is. Laschetnek fontos lenne egyben tartania a pártot, és ebben leginkább az eddig kevésbé együttműködő Friedrich Merzre számítana, akit épphogy sikerült legyőznie a januári pártelnöki választáson.

További hátráltató tényező lehet, hogy Armin Laschet Angela Merkelhez hasonlóan a kis lépések embere, döntéseit sokkal inkább az aktuális érdekek határozzák meg, amelyek a kampány során sem vezetnek feltétlenül egy letisztult politikai programhoz. Ezt a kiszámíthatatlanságot látják a választók is, a felmérések szerint ugyanis Armin Laschet a legnépszerűtlenebb a konzervatív jelöltek közül.

A bajor testvérpárt bekavarhat 

Laschettel szemben Markus Söder a német belpolitika szinte legkarizmatikusabb személyisége. Söder a mentalitásához híven a koronavírus-járvány alatt is igyekezett elérni azt, hogy egy erőskezű és kemény válságkezelő politikust lássanak benne. Éppen ezért gyengeségei nem marketing- vagy kommunikációs eredetűek, inkább két másik aspektusban mutatkoznak meg.

Az egyik, hogy a bajor miniszterelnök a tartományában kiváló kapcsolatokat ápol, ugyanakkor az ezáltali érdekérvényesítő képessége Németország más területein már nem nagyon érzékelhető. Másrészt pedig Söder 2018 óta nem hozott politikai értelemben olyan érdemleges intézkedéseket, amelyek a népszerűségét növelhették volna. Három éve a bajorországi tartományi választásokon a CSU elveszítette abszolút többségét a müncheni parlamentben, aminek egyértelműen az volt az oka, hogy legnagyobb politikai ellenfelükként az AfD-t jelölték meg a kampány során.

Korán beigazolódott, hogy tévedtek, és az igazi kihívójuknak a Zöldek számítanak, ezért Söder lecserélte a „menekültturizmus” ellenzését a „mentsd meg a méheket” nevű népi kezdeményezés követeléseinek törvénybe foglalására. A CSU elnöke is tehát – ahogyan Armin Laschet – elsősorban az érdekeinek megfelelően, nem pedig lefektetett értékek mentén hoz döntéseket, ami tovább fokozza a politikus kiismerhetetlenségét. Mindemellett el lehet mondani róla azt is, hogy Södert nemcsak az uniópártok, hanem az SPD és a Zöldek támogatóinak többsége is el tudná fogadni kancellárként.

Rengeteg gondja lesz Södernek és Laschetnek is

A pozícióharc a két tartományi választás vonatkozásában még nagyobb jelentőséggel bír. Az uniópártok valószínűleg a voksolások után, az eredmények függvényében fogják megnevezni a közös kancellárjelöltjüket. Eddig azért sem jelenthették be a döntést, mert a választások kedvezőtlen eredménye megnehezítette volna a közös kancellárjelölt szeptember 24-ig tartó kampányát, másrészt pedig mind Laschet, mind Söder a párton belüli szereplők támogatását is keresi. 

Mivel a két tartományi választás kimenetele hagyományosan éreztetni szokta hatását a szövetségi választásokon is, ezért a történelmi CDU-vereség után kijelenthető, hogy hosszú út állhat Laschet és Söder előtt is. A csalódást keltő eredmények és a párt gyenge szereplése egyértelműen visszavezethető az uniópártok körül megjelenő különböző botrányokra, a járványkezelés lassú intézkedéseire, és a CDU-elnök kommunikációs hibáira.

Akárki is viszi végül a kancellárjelöltséget, a pozíció elnyerését követően törekedniük kell nemcsak saját és képviselt pártjuknak és szavazótáborának összetartására, hanem a Merkel után keletkező politikai űr betöltésére is, és adekvát válaszokat kell adniuk a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra.


1 2002-ben a CDU átengedte a jelölést a CSU-nak: Angela Merkel akkori CDU-elnök Wolfrathausenbe utazott, hogy megtárgyalják Edmund Stoiber kancellárjelölti indulását.

Szerző

Felde András Bence

Külügyi elemző munkacsoportunk tagja

További elemzéseink