Hogyan kapcsolódik össze egymással a női egyenjogúság az észak-atlanti katonai szövetséggel? Gondolkozhatunk, de a válasz korántsem egyszerű. A NATO ugyanis részt vesz egy ENSZ által indított programban, mely elhivatottan tevékenykedik a nemek közötti egyenlőségért és a nők felhatalmazásáért. De akkor vajon miért nem lép még egyet előre a nők érdekében a katonai szervezet? Ez is kiderül a következő elemzői szemlénkből.
A felfegyverzett férfiasság egyik bástyája
A 21. század állandó elemét képezik a különböző feminista mozgalmak, melyek története hivatalosan a 17. században kezdődött. A női egyenjogúságért való küzdelem ma már az élet minden területére kiterjed, sőt: ma már a legtöbb világszervezet is részt vesz ebben a mozgalomban, és támogatja ezeket a kezdeményezéseket. Nincs ez másképp a NATO-nál sem, ugyanis az észak-atlanti szervezet is részt vesz az ENSZ egyik BT-határozata keretében elindított Nők, Béke és Biztonság nevű kezdeményezésben, azaz a WPS-ben.
Az összefogás célja a nemek közötti egyenlőség és az igazságosság megteremtése globális szinten. Azonban számos civil szervezetet és feminista aktivistát is meglepett a NATO részvétele a programban, amiről Lisa A. Aronsson is írt az elemzésében: „Különös ötlet, hogy egy olyan szervezet, ami a felfegyverzett férfiasság egyik bástyájának számít, együttműködik annak érdekében, hogy a háborúkat biztonságosabbá tegyék a nők számára” – véli egy nő az eseményről.
Befogadóbb környezet, marginalizált csoportok
Ahhoz, hogy megértsük a NATO nőjogi törekvéseit, elsősorban beszélnünk kell az FFP (Feminist Foreign Policy) rendszeréről. Az FFP egy olyan politikai keret, amelynek központjában a marginalizált, azaz a politikában háttérbe szorult társadalmi csoportok állnak. A hagyományos külpolitikai gondolkodás „fekete dobozos” megközelítésén túllépve az FFP úgy fókuszál a katonai erőre, az erőszakra és az uralomra, hogy közben a legkiszolgáltatottabbak szempontjából gondolja újra a biztonság kérdését, és nyújt alternatívákat rá.
A program célja, hogy kiemelje a nők és a háttérbe szorított, elnyomott emberek tapasztalatait és perspektíváit annak érdekében, hogy felszámolják a mai napig létező patriarchális, férfiközpontú rendszereket, a gyarmatosítást és a rasszizmust úgy, hogy ezzel építik a békét, megvalósítják a nemek közötti egyenlőséget, és megvédik az emberi jogokat. Ezek a célok magukba foglalják a globális hatalmi rendszerek megváltoztatását, az egyenlő képviselet támogatását, és a sokszínűséggel kapcsolatos kezdeményezések finanszírozását is. Megjelenik még továbbá az LMBTQ-személyek befogadásának erősítése, a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepvállalásának intézményesítése is.
2014-ben Svédország volt az első, aki hivatalosan is elfogadta az FFP kereteit, idővel pedig számos másik ország követte a példát, többek között Luxemburg, Franciaország és Kanada is – utóbbiak igen fontos és erős szövetségesei a NATO-nak.
2020 őszén a NATO egy online panelbeszélgetést is rendezett a témában, ahol a szervezet főtitkára arról beszélt, 2030-as céljaik között fontos szerepet kap a nemek közötti egyenlőség további előmozdítása. Jens Stoltenberg szerint a nemi szempontok mára teljesen beépültek az észak-atlanti szövetség minden tevékenységébe: a politikába, a tervezésbe, a képzésekbe és az oktatásba is. A NATO igyekszik egy sokkal befogadóbb környezetet biztosítani a nők számára mind a munkavégzés, mind a közösség szempontjából, mondta Stoltenberg.
Hivatalosan még nyoma sincs
Mindezek ellenére a NATO hivatalosan még nem léptette életbe a feminista külpolitikai keretrendszert, viszont erre egyre inkább szüksége lenne. Egyrészt morálisan megkövetelhető lenne a szervezet FFP-hez való elkötelezettsége, hiszen ez újabb keretet biztosítana az eddigi együttműködések szélesítésére. Időszerű lenne a NATO-nak egy újabb lépést megtennie a női egyenjogúság érdekében, amivel az észak-atlantiak példát statuálnának a nemzetközi közöség számára, és előremozdítanák a feminista törekvéseket és elveket is. Sőt, a lépéssel megerősítenék a NATO politikai megbízatását, az FFP életbe lépése pedig hűen tükrözné a szövetség alapító okiratában szereplő demokratikus elveket.
Ne felejtsük el azt sem, hogy ezzel a katonai-politikai szövetség közös fórumot biztosítana a feminista külpolitika alapelveinek intézményesülésére a tagállamokban. Magát a NATO rendszerét is megerősítené az FFP, hiszen lehetősége lenne ezt beépítenie a következő stratégiai koncepciójába, ami tartalmazná a szövetség tartós céljait, jellegét és biztonsági feladatait. A feminista külpolitika ebből a szempontból természetesen a biztonsági stratégia részét képezhetné, mellyel még szorosabbra fűzhetnék elkötelezettségüket a civil társadalom felé. Arról nem is beszélve, hogy ez stratégiai előnyt is biztosíthatna a NATO-nak a kínai és orosz tekintélyelvű rendszerekkel való küzdelemben.
Nehéz elismerni, hogy eddig nem volt minden rendben
Ahhoz, hogy a NATO-ban is megvalósulhasson a feminista külpolitika, először a szövetség külügyminisztereinek kell felismerniük a helyzet fontosságát és aktualitását. Valamilyen szempontból érthető, hogy a szervezet miért odázza el az FFP adoptálását, hiszen ehhez el kellene ismerniük a konfliktusok kiváltó okát, a nemek közötti egyenlőtlenséget – és csak ez után kezdhetne el dolgozni a szervezet a probléma kezelésén.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a NATO-nak több szempontból is javára válna a feminista külpolitika gyakorlatba ültetése. Az FFP keretrendszere adhatja meg a szükséges eszközöket ahhoz, hogy a WPS céljait még jobban tudatosítsák és érvényesítsék a világban. A feminista külpolitika elvei jól ki tudnák egészíteni a szervezet által eddig is megvallott liberális-demokratikus értékeket, így a NATO még jobban fel tudná venni a harcot az autoriter rezsimekkel szemben. Mindezzel a szövetség bizonyítaná, hogy minden demokratikus ideál erőforrás, így a transzatlanti közösség csak erősebb és ellenállóbb lehetne.
(Borítókép: a NATO online háttérbeszélgetése a WPS-stratégiájáról, link)
Legutóbbi hozzászólások