Külügyi elemző tagunk, Felde Bence sorozatában már bemutatta a nyugat-balkáni nagyhatalmi vetélkedés három nagyon fontos szereplőjét: szó volt az Amerikai Egyesült Államok Balkán-politikájáról, Oroszország politikai helyezkedéséről és Kína térnyeréséről is. Sorozatunk negyedik, egyben utolsó részében bemutatjuk Törökország helyzetét a nyugat-balkáni országok, és ezen belül is elsősorban Szerbia szempontjából. Elemzésünk végén pedig összefoglaljuk a nagyhatalmi vetélkedés szereplőinek pozícióit a legfontosabb pontok alapján.
Törökország érdekérvényesítő politikája nem kerülhető meg a Nyugat-Balkán, és így Szerbia relációjában sem. A közös történelem és a vallási szálak jelentik a legfőbb kapcsolódási pontokat Ankara számára a térséggel, amelyek ki is jelölik a stratégiai irányvonalait. Az Igazság és Fejlődés Pártjának (Adalet ve Kalkınma Partisi – AKP) hatalomra kerülésével az ország deklarált külpolitikai célja az lett, hogy magát regionális nagyhatalmi szerepben láttassa. Recep Tayyip Erdoğannak mind geopolitikai, mind gazdasági szempontból elemi érdeke a régió országaival történő kapcsolatépítés, főleg úgy, hogy az Európai Unióval is a ki-nem-mondott stratégiai partnerség felé haladt az elmúlt években.
Helyi felelősségvállalás és inkluzivitás
Elmondható, hogy a térségen belül Törökország – a vallási és etnikai kapcsolatok mélységéből fakadóan – elsősorban nem Szerbiával, hanem hagyományosan Bosznia-Hercegovinával, Macedóniával, Albániával és Koszovóval kooperál. Bosznia-Hercegovina kapcsán Ankara nehezményezte, hogy kimaradt a butmiri folyamatból.1 Az Egyesült Államok és az EU által indított kezdeményezés a stabilizációt és az integrációs előrelépést hivatott megteremteni a nyugat-balkáni állam számára, amire válaszul a törökök hármas elnöki találkozókat kezdtek el szervezni a térségben. Szerbia részt vett a török–szerb–bosznia-hercegovinai találkozón Isztambulban 2010. április 24-én, ami végén kötöttek egy nyilatkozatot a Balkán békéjéről és stabilitásáról. Ankara közreműködése szerepet játszott abban is, hogy a szerb parlament elfogadta a srebrenicai népirtást elítélő nyilatkozatot.2
Észak-Macedóniával rendkívül mély történelmi és etnikai kapcsolatokról beszélhetünk a törökök kapcsán, a szövetségépítés a görögökkel szemben pedig különösen táptalajra lelt a görög-macedón névvita miatt.3 Törökország a kulturális és vallási kötelékekből fakadóan szoros kapcsolatokat ápol Albániával és Koszovóval is – Pristina függetlenségének egyoldalú kinyilvánítását azonnal el is ismerték.
Recep Tayyip Erdoğan találkozója Bojko Boriszov bolgár és Edi Rama albán miniszterelnökökkel, valamint Aleksandar Vučić szerb és İlham Əliyev azeri elnökökkel – Fotó: Azerbajdzsáni Elnöki Hivatal
Ahmet Davutoğlu az ország külügyminisztereként új lendületet adott a Balkán-politikának. Stratégiai mélység című művében amellett érvel, hogy Törökországnak proaktív szereplőként kell fellépnie a térségben, és a kapcsolatokat a bosnyák és albán muszlim közösségekre kell építeni.4 Külügyminisztersége idején Törökország konzekvensen fejlesztette más közösségekkel is a kapcsolatait, aminek alapját meghatározta a helyi felelősségvállalás és az inkluzivitás is.5
A külpolitikai aktivitását Ankara a gazdasági téren is kamatoztatni akarja: az évek során folyamatosan igyekezett a gazdasági válság sújtotta nyugati hatalmak helyét átvenni bizonyos területeken. Az apró lépésekkel képes volt megszorozni a kereskedelmét és a beruházásait a régióban, azonban a török gazdaságot érintő kihívások miatt nem képes kiemelkedő partnere lenni sem Szerbiának, sem a térség többi államának. Mindazonáltal a térségben kötött szabadkereskedelmi szerződések erősítették Ankara pozícióját, kereskedelmi kapcsolatai pedig kiemelkednek a már említett két albán állammal.6
Kulturális kapcsolatok és NATO-promó
Ezt a fajta érdekérvényesítő politikát a nyugati államok kevésbé nézik jó szemmel: Erdoğanék politikája számos alkalommal a nyugati célokkal való szembeszállás felhangját kapja. Véleményem szerint Törökország meglehetősen sok érvvel képes szembe szállni ezen kijelentésekkel: a XXI. században az Európai Unió regionális szervezeteket és intézményeket hozott létre, amellyel a térség stabilitását, a politikai és gazdasági kapcsolatok fejlődésének alapját igyekszik megteremteni. A török állam pedig aktív és tevékeny szerepet vállal ezekben a kezdeményezésekben, mint például a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat, a Regionális Együttműködési Tanács, illetve a Délkelet-európai Védelmi Miniszteri Csoport.7
A török törekvések és célok nemcsak tagságban, de cselekedetekben is megnyilvánulnak. Ankara külpolitikája aktívan lép fel annak érdekében, hogy a térség államait a NATO irányába terelje, ezért többek között támogatta a NATO – ENSZ BT–felhatalmazás nélküli – koszovói beavatkozását, illetve az országban állomásozó kontingensekben is képviselteti magát. Mindemellett tevékeny szerepet vállal olyan műveletekben, mint az EUFOR Althea, Concordia, EUPM, EULEX, és igyekszik hangsúlyozni kiterjedt pénzügyi források folyósításával a térség iránti elkötelezettségét és megkerülhetetlenségét.8
Nem lehet elmenni szó nélkül a Nyugat-Balkánon érzékelhető török kulturális jelenlét mellett sem. A török civil szervezetek, egyetemek, iskolák jelenléte meghatározó, melyeket nagy részben működtetett sokáig a Gülen-mozgalom.9 Ankara azonban az utóbbi időben fellép erőteljesen azokkal az iskolákkal és intézményekkel szemben, melyek hátterében a mozgalom áll – de ez nem okoz törést a bilaterális kapcsolatokban. A fellépés olyan cselekedetekben nyilvánul meg, mint például az oktatási intézmények bezárására vonatkozó kérelmek. A törökök jelentős anyagi támogatást nyújtanak emellett az Együttműködési és Fejlesztési Ügynökségen (Türk İşbirliği ve Koordinasyon İdaresi Başkanlığı – TİKA) keresztül például oszmánkori műemlékek felújítására és karbantartására, ami mellett a hallgatók számára biztosított állami ösztöndíjak is a diákok kulturális formálását célozzák.10
Mi Szerbia valódi érdeke?
Törökország nyugat-balkáni érdekérvényesítő politikájának elemzése után egy összefoglalást és egy kitekintést kívánok adni arról, hogy milyen módon és milyen mértékben gyakorolnak hatást a sorozatomban bemutatott egyes szereplők Szerbia európai uniós integrációjára:
Nagyhatalmi érdekek a Nyugat-Balkánon – Forrás: A szerző saját szerkesztése
Federica Mogherini 2017-ben azt mondta a Balkánról, hogy „könnyen a nagyhatalmi vetélkedés színterévé válhat”. Erre adekvát választ ad a fenti táblázat, ami Szerbia relációjában még inkább igaznak bizonyul.10
A nyugat-balkáni térség, azon belül Szerbia a mai napig is a nagyhatalmi érdekérvényesítés egyik színtere. A különböző gazdasági és politikai válságok nyomán régi és új szereplők szeretnék kiterjeszteni befolyási övezeteiket. A csökkenő amerikai és európai figyelem pedig lehetőséget ad Moszkvának, Pekingnek és Ankarának arra, hogy kísérletet tegyenek a további céljaik megvalósítására. Belgrád és Pristina rendezetlen viszonya, utóbbi Egyesült Államok általi támogatása, az orosz és kínai érdekérvényesítés politikai és gazdasági aspektusai lassulást idéznek elő az európai integrációban. Washington nagyhatalmi politikájának fontos eleme, hogy támogassák európai szövetségeseiket, illetve hogy a NATO vonzáskörzetébe, Partnerség a békéért programjába csábítsa a régió államait. Ez a tendencia azonban csökkenni látszik.
Ezt a legjobban azzal a tézissel lehet összefoglalni, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió prioritásának átrendeződésével – noha legutóbb úgy fogalmaztak Brüsszelben, hogy a bővítés kérdése visszatér a napirendre – ők a térségben keveset veszíthetnek, Oroszország pedig rendkívül sokat nyerhet. Törökország a véleményem szerint túlértékeli a saját regionális nagyhatalmi pozícióját és túl nagy hangsúlyt fektet a közös történelmi hagyományokra. A vallási és etnikai kapcsolódási pontokon tud nem képes valós gazdasági alternatívát kínálni a térség államainak, így a hangsúly – az Európai Unió mellett – a másik három nagyhatalomra helyeződik. A Kreml rövidtávon alternatívát kínálhat például az Eurázsiai Gazdasági Unióval, illetve még nagyobb függőséget hozhat Szerbiának – hosszú távon viszont Belgrádnak a gazdasági előrehaladás tekintetében az Európai Unióra kell koncentrálnia úgy, hogy azt politikailag Peking ne fenyegethesse.
Ez volt a nyugat-balkáni nagyhatalmi érdekekről szóló elemzéssorozatunk utolsó része. Eddigi részeinket az Egyesült Államokról, Oroszországról és Kínáról a linkekre kattintva olvashatja.
1 ERHAN, Türbedar, (2011): Turkey’s New Activism in the Western Balkans. Ambitions and Obstacles. Insight Turkey, 144. o.
2 ARAS, Bülent (2012): Turkey and the Balkans: New Policy in Changing Regional Environment. GMF on Turkey Analysis. 2-4. o. Forrás: www.gmfus.org/publications/turkey-and-balkans-new-policy-changing-regional-environment
3 EGERESI Zoltán (2020): North Macedonia: Disputed State and Bifurcated Society. In: DÚRÓ József – EGERESI Zoltán eds.: Political History of the Balkans (1989-2018). Dialóg Campus, Budapest. 109-110. o.
4 DAVUTOGLU, Ahmet (2016): Stratégiai mélység – Törökország nemzetközi helyzete. ÁJTK, Budapest.
5 DAVUTOGLU, Ahmet (2011): A Forward Looking Vision for the Balkans. Center for Strategic Research, Republic of Turkey Ministry of Foreign Affairs. 5–8. o. Forrás: http://sam.gov.tr/wp-content/uploads/2012/01/vision_paper_en1.pdf
6 Assessing Turkey’s Power in the Balkans. Forrás: https://geopoliticalfutures.com/wp-content/uploads/wp-post-to-pdf-enhanced-cache/1/assessing-turkeys-power-balkans.pdf
7 VINCZE (2019): i. m. 117. o.
8 ISASZEGI János (2015): A 21. század élettérháborúi, Iszlamisták, dzsihadisták és ellenlépések a Nyugat-Balkán országaiban. Gondolat Kiadó, Budapest. 100-102. o.
9 DEMIRTAS, Birgül (2013): Turkey and the Balkans: Overcoming Prejudices. Building Bridges and Constructing a Common Future. Perceptions,Vol. 18. No. 2.
10 DEMIRTAS (2013): i. m. 133–134. o.
Legutóbbi hozzászólások