Nagyhatalmi érdekek a Nyugat-Balkánon I. – Az Egyesült Államok

Új sorozatunkban külügyi elemző tagunk, Felde Bence mutatja be a nyugat-balkáni nagyhatalmi vetélkedés négy legfontosabb szereplőjét – elsőként az Amerikai Egyesült Államok politikai helyezkedését vizsgáljuk meg. Mit akar kezdeni Washington a Kelet és Nyugat határán fekvő Balkán-félszigettel? És hogyan kerülhet Szerbia közelebb az Európai Unióhoz?

A Szovjetunió megszűnése után egyetlen nagyhatalom maradt a felszínen, az Amerikai Egyesült Államok. Henry Kissinger úgy fogalmaz: „Az új évezred hajnalán vitathatatlanul Amerika a világ vezető hatalma, akkora hatalom birtokában, amilyennel a múlt nagy birodalmai közül egyik sem rendelkezett. A 20. század utolsó évtizedében az USA – uralkodó pozíciója okán – a nemzetközi stabilitás nélkülözhetetlen elemévé vált”. 

A Nyugat-Balkán, azon belül Szerbia relációjában is megfigyelhető ez a tendencia, ugyanakkor elmondható, hogy bár az elmúlt tíz évben az USA önmagához képest nagyobb befolyással bír, a hatalom mégis több központ között oszlik el. Paradox módon tehát az Amerikai Egyesült Államok azon képessége, hogy saját kedve szerint alakítsa a rajta kívül eső világot, valójában csökkent. Washington puha és kemény hatalmával a délszláv háborúk óta jelen van a Nyugat-Balkánon, azonban ennek intenzitásában hangsúlyeltolódások tapasztalhatók. 

Ez az USA 45. elnökének négyéves ciklusa alatt sem volt másképp. Donald Trump elnökségének külpolitikai szemléletét az értékelvű realizmus, irányvonalát pedig főleg a Kínával folytatott kereskedelmi háború, illetve diskurzus határozta meg. Joe Biden beiktatása az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatának szorosabbra fűzését és a nemzetközi intézmények megerősítését irányozza elő, amelynek közvetett hatása lehet a koszovói szerb–albán viszony rendezésére, illetve Szerbia Európai Uniós integrációjára.

Washington stabilitást akar a Kelet és Nyugat európai határán 

A Nyugat-Balkán geopolitikai értelemben mind stratégiailag, mind gazdaságilag meghatározója a nagyhatalmi politikák e térséget érintő alakításának. A Kelet és Nyugat, az Ázsia és Európa „választóvonalaként” szimbolizált térség a 20. század nagyhatalmi politikájának játszmatereként szolgált, végül a szovjet, majd orosz befolyás talapzatán nyugodott meg. A délszláv háború kirobbanása azonban megkövetelte a nyugati hatalmak színre lépését. Az Amerikai Egyesült Államok markánsabb szerepet vállalt és vállal a mai napig a Balkánon, érdekérvényesítését elsősorban közvetetten, az Európai Unióra helyezett nyomásával valósítja meg.

Az 1999-es humanitárius intervenció óta az USA koszovói szerepvállalása – mind létszámban, mind anyagi támogatásban – csökkenést mutat, a gazdasági, demokratikus intézményépítést az EU által képzeli el, amivel ellensúlyozni képes a hatalmi vákuum után megerősödő régi-új államokat. Washington egyre inkább Európa államainak kezébe igyekszik adni a térségért vállalt felelősséget, ezt George W. Bush Jr. elnök külpolitikai prioritások átrendezése is megerősítette a World Trade Center elleni terrortámadás után. 

Az azóta eltelt időszakban a jelenlét továbbra is meghatározó volt a globális nagyhatalom által, viszont annak intenzitásában tapasztalt csökkenés olyan eredményeket szült, mint Szerbia Eurázsiai Gazdasági Övezettel történő szabadkereskedelmi megállapodásának megkötése 2019-ben. Washington viszont ezzel párhuzamosan „kemény” hatalmával és „puha” eszközeivel továbbra is négy célt kíván megvalósítani a térségben:

  • A Nyugat-Balkán stabilitásának biztosítása és fegyveres konfliktus kialakulásának megakadályozása.
  • Bosznia-Hercegovina szuverenitásának és területi integritásának megőrzése.
  • Koszovó stabilitása és a központi szuverenitás kiterjesztése Koszovó teljes területére.
  • Nyugat-balkáni régió európai integrációs feltételeinek megteremtése és ilyen irányú törekvéseinek támogatása.

Az első, illetve utolsó két pontra kiemelt figyelmet kell fordítanunk Szerbia esetében. A nyugat-balkáni országokkal való együttműködés a Macedón Köztársaságban kitört albán felkelés után mélyült el. A stabilitás iránt az elnökség így még nagyobb elkötelezettséget mutatott, kapcsolatait Albániával, majd 2008-tól Koszovóval is szorosabbra fűzte. Mindezek tudatában kijelenthető, hogy a második Bush-ciklus alatt az adminisztráció a térségen belül két dologra fókuszált: az egyik a macedón névvita lezárására, annak NATO-csatlakozási folyamatának véglegesítésére Albániával és Horvátországgal karöltve, illetve Koszovó függetlenségi folyamatának támogatására irányult. Mindkettő sikerrel járt, utóbbit illetően Koszovó erőteljes amerikai támogatással egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét 2008. február 17-én.

Enyhe következetlenség vagy nagyhatalmi politika?

A térséget illető utolsó két prioritás között azonban ez paradox helyzetet teremt Szerbia relációjában. Az Amerikai Egyesült Államok egyszerre támogatja egy térségbeli ország európai uniós integrációját, illetve kívánja biztosítani Koszovó szuverenitását, amely jelen pillanatban Szerbia egyik, ha nem a legnagyobb csatlakozási korlátja. Látva az elmúlt évek adminisztrációinak regionális politikáját, sokakban a konzekvencia hiányával kapcsolatos gondolatok fogalmazódhatnak meg.

Az USA-ban azonban ez csak a nagyhatalmi politika része. Azzal, hogy Washington támogatta egy ország Szerbiától való elszakadását, egyszerre csökkenti a térség orosz befolyását, illetve úgy biztosít „korlátozott lehetőségeket” az Európai Uniónak, hogy azok ne veszélyeztessék a fenti négy cél teljesülését. Az Obama-adminisztráció 2014 után elősegítette a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet, viszont a Balkán-politika kezdeti intenzitása az arab tavasz és a líbiai események után ismét csökkenni látszott.

Donald Trump elnökké választása újabb izolacionista irányvonalat húz maga után. Az Egyesült Államok 45. elnöke könyvében az első prioritáshoz híven így fogalmaz: „Úgy lehet a legjobban elkerülni a katonai erő alkalmazását, ha gondoskodunk róla, hogy az erő látható legyen”. Trump 2016 óta tartó ciklusa alatt konzekvensen ültette át a gyakorlatba ezt a tézisét, és az Európai Unióval kézen fogva mutatta, hogy továbbra is jelen van a régióban.

Az elmúlt évek amerikai külpolitikája és a hagyományos orosz befolyás ezáltal új hatalmi dinamikát állít fel Szerbiában. Belgrád elindult az Európai Unió bővítési mechanizmusának lépcsőin, azonban rengeteg hátráltató tényezővel kell szembenéznie. A Koszovóval kapcsolatos rendezetlen viszony, az unió „Brexit-fáradtsága”, az orosz magatartás, illetve az Eurázsiai Gazdasági Övezethez történő csatlakozás úgy tűnik, lassuló integrációt irányoz elő. A kérdés, hogy a 2020. novemberi amerikai elnökválasztás milyen hatással lesz a szerb folyamatokra, és a nagyhatalom nyugat-balkáni szerepvállalására. 

Mit hozhat Joe Biden elnöksége?

Az USA 46. elnökének beiktatása külpolitikai szemléletmódváltást és hangsúlyeltolódást eredményezhet. Az értékelvű realizmust egy sokkal liberálisabb felfogás váltja fel a nemzetközi kapcsolatok relációjában, és a hangsúly a nemzetközi intézményekre, illetve a demokratikus értékek megerősítésére kerül. Szerbiára vélhetően ezáltal sokkal nagyobb nyomás helyeződik közvetetten a Koszovóval való viszony rendezésére, illetve az Európai Unióba való felvétel feltételeként szabott állami, intézményi reformokra.

Az amerikai–szerb viszony pozitív hangvételét nehezíti, hogy a térség nem foglal helyet a nagyhatalom elsődleges geostratégiai pontjai között, illetve hogy a szerepvállalási alternatívák az egyes elnökök külpolitikai elképzeléseinek és világpolitikai események irányvonalai mentén változnak. Mindenesetre Washington nagyhatalmi politikájának fontos eleme, hogy támogassák európai szövetségeseiket, illetve hogy a NATO vonzáskörzetébe, Partnerség a békéértprogramjába csábítsa a régió államait. Ennek a célkitűzésnek a megváltozása Joe Biden elnöksége alatt sem vetíthető előre, azonban mivel Belgrád értékeit tekintve keleti orientáltságú, ezért külföldi szakértők elsősorban a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésében látják a stabilitás legfontosabb alapkövének lerakását.

Szerző

Felde András Bence

Külügyi elemző munkacsoportunk tagja

További elemzéseink