Az elmúlt hetekben hangos volt a média a világ országaiban zajló tüntetésektől. Ezen cikkek azt a benyomást keltették, hogy Franciaország, Irán és Izrael igencsak hasonló helyzetben van: a fő probléma mindenhol a demokrácia hiánya, mivel az egész országban tiltakoznak a rendszer ellen. Elemzésemben egyenként ismertetem az egyes országok helyzetét, a tüntetések okait és hátterét, kiterék a köztük lévő hasonlóságokra és különbségekre. Arra keresem a választ, hogy megfelelő eszköz lehet-e az utcára vonulni a változások elérésére?
Irán
A közel-keleti országban 2022 szeptemberében kezdődött a tüntetéssorozat, amit Mahsza Amini, egy 22 éves iráni kurd nő halála váltott ki. A nőt a rendőrség arra hivatkozva tartóztatta le, hogy nem követte az ország szigorú öltözködési szabályait (helytelenül viselte fejkendőjét), őrizetbe vétele után nem sokkal meghalt. A fiatal nő lábán és fején megtalálható ütések nyomai miatt haláláért a család a rendőrséget okolta. Az Aminivel együtt utazó nők is arról számoltak be, hogy látták, ahogy az erkölcsrendészet tagjai bottal ütötték a nő lábát, fejét pedig a falhoz verték. A halottkém megállapítása alapján a halála nem rendőrség hibája, hanem egy korábbi egészségügyi probléma és a pár nappal korábban elszenvedett agykárosodás (ami valószínűleg a verés által következett be).
Amani halála és személye hamar az elnyomó rezsim elleni küzdelem jelképévé vált, aminek következményeként Iránban az első olyan tüntetéssorozat zajlik, amit nők vezetnek. A tüntetések azóta már nem csak a hidzsáb viseléséről, hanem azon keresztül a nők elnyomásáról, a rezsim korruptságáról, valamint az Iránt sújtó gazdasági recesszióról és inflációról is szólnak, így társadalmi megmozdulássá nőtték ki magukat. A demonstráció, melynek fő jelszavai a „Women, Life, Freedom” (Nők, Élet, Szabadság) komoly biztonsági és politikai kihívást jelent az Iszlám Államnak. A tüntetéseken eleinte csak nők vettek részt, akik a rendszer elleni tiltakozásképpen (magukat komoly veszélybe sodorva) nem viseltek hidzsábot, de arra is volt példa, hogy ünnepélyesen elégették őket. Az Emberi Jogi Dokumentációs Központ (HRANA) adatai alapján 2023 januárig legalább 522 halottja volt a tüntetésnek, ebből 70 kiskorú. Az orvosok elmondásai alapján a rendőrség kifejezetten a sztrájkolók arcát és nemi szerveit célozza.
A tüntetések egyelőre még nem hozták meg a várt eredményt, ahogy az Atlantic Council munkatársa, Sina Azodi fogalmaz: „Irán nem áll a rendszerváltás küszöbén, de a tiltakozások alapjaiban változtatták meg az állam és a lakosság viszonyát”. A mozgalom másik hatása Irán és a Nyugat közötti diplomáciai kapcsolatok további romlása. Az Egyesült Államok, az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland mind emberi jogi szankciókat vetett ki a „brutális elnyomást gyakorló” államra.
A kemény megtorlás következtében a sztrájk nagyrészt alábbhagyni látszik az országban. Kivételt képez ezalól az ország délkeleti részén elhelyezkedő Szisztán-Balucsisztán tartomány, ahol a megmozulások főként a kisebbség elnyomásáról szólnak, az etnikum tagjai ugyanis régóta negatív diszkriminációban és megkülönböztetésben részesülnek a hatóságok részéről. A tartományban élők kilencven százaléka beludsz lakos, még sincsenek vezető beosztásban a helyi hatóságokban, az oktatási rendszerben.
Franciaország
Hónapok óta hangos a nemzetközi sajtó a francia nyugdíjreform bevezetésének következtében zajló tüntetések miatt. Az interneten keringő meghökkentő képek, videók és cikkek az utcán hömpölygő embertömegekről, rongálásról, tűzről, kilométeres dugókról, valamint a civilekkel hadakozó rendőrökről adnak hírt.
A nyugdíjreform célja, hogy az elöregedő társadalom jelensége által megtépázott nyugdíjrendszert helyreállítsa 2030-ig – a nyugdíjkorhatár 64 évre emelésével. A 2022-ben nyugdíjazásra fordított kiadások elérték a GDP 14, 5%-át (az EU-s átlag 10-11%), így a reform abszolút indokoltnak tűnhet. Az európai átlagnyugdíjkorhatár 65 év, a francia a továbbiakban is az átlag alatt maradna, de ne felejtsük el, hogy csak bizonyos feltételek teljesülése mellett mehet el valaki 64 éves korában nyugdíjba: ez esetben a teljes nyugdíjhoz jelenleg legalább 41,75 évnyi, az 1973-ban és utána született évjáratok esetében legalább 43 évi szolgálati idő megléte szükséges, ha ennél rövidebb a szolgálati idő, akkor levonás alkalmazására kerül sor. Másik opció a 67. életév betöltése után igényelni a nyugdíjat. Fontos jellegzetesség, hogy a nyugdíjba vonulás utáni várható élettartam Franciaországban a legmagasabb az unióban: 21,3 év.
A reformok egyébként kedvezményeket is bevezetnének, ilynek például a minimálnyugdíj emelése, a rokkantsági nyugdíj feltételeinek könnyítése, vagy a hosszú szolgálati idő alapján megállapítható nyugdíj szabályozásának változása.
Így felmerül a kérdés: mégis miért váltott ki ilyen heves tiltakozást a reformtervezet? Azt gondolom, hogy a közfelháborodást nem csak a változások, hanem azok bevezetésének milyensége jelentette, az elnök ugyanis a francia parlamentben ritkán használt „nukleáris opcióhoz” folyamodott, amely lehetővé tette, hogy szavazás nélkül vigye át a törvényjavaslatot. Az események következményeként a parlamentben bizalmatlansági szavazást indítványoztak az elnök ellen (amelynek sikeressége esetén Macront és kormányát leválthatták volna), amit 2023. március 20-i szavazáson a Macron-kormány sikeresen „túlélt”.
Áprilisban az Alkotmánytanács elfogadta reformcsomag legfontosabb elemeit, a törvénytervezet egyes részeit azonban elutasította. Bár a tüntetéseken való részvételi arány mostanra csökkent, a döntés hatására több francia nagyvárosban újfent a civilek és a rendőrök közötti összecsapásra került sor.
Izrael
Izraelben 2023 januárjában törtek ki tüntetések, amikor a tavaly év során megválasztott miniszterelnök, Benjamin Netanjahu egy új igazságügyi reform tárgyalását kezdeményezte, ami jelentősen szűkítené a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét és növelné a kormánytöbbség hatalmát. A reformcsomag országszerte felháborodást váltott ki, négy hónapja folynak a többször százezer embert megmozgató zavargások Izrarelben.
Netanjahu a 2022-es választások során vált újra Izrael miniszterelnökévé, „Izrael legjobboldalibb kormánya” élén. A győzelem okai közé sorolható az országban évek óta eszkalálódó politikai és biztonsági válság (2022-ban sohasem látott mértékű palesztin agresszió volt észlelhető), valamint az egész világban teret hódító jelenség: a baloldali ideológia válsága. Ezen folyamatok vezettek el a nagymúltú baloldali Merec párt parlamentből való kieséséhez, a 120 fős parlamentből pedig 64 mandátumot szerzett Netanjahu jobboldali koalíciója.
Benjamin Netanjahu már megválasztása előtt több korrupciós perben is érintett volt: csalás, hűtlen kezelés és kenőpénz elfogadásával gyanúsították – de az azóta újraválasztott miniszterelnök tagadta a vádakat. Ezen előzmények fényében nem meglepő Netanjahu törekvése, hogy miniszterelnöksége idején minél kisebb hatalmat adjon a bíróságok kezébe.
A felülbírálási záradéknak nevezett törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy egy korábban – a bíróság által alkotmányellenesnek megítélt törvénytervezetet – a Knesszet (az izraeli parlament) egyszerű többséggel megszavazhasson és érvényesíthessen. A javaslat alapján mindössze 61 Knesszet-tag beleegyezésével elfogadhatnának egy új törvényjavaslatot – ez lehetővé tenné a többség számára, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a Legfelsőbb Bíróság döntéseit. (Netanjahu és szövetségesei azzal érvelnek: a felülvizsgálatra azért van szükség, hogy korlátozzák a bíróságok hatalmát, ugyanis azok az elmúlt három évtizedben egyre agresszívebbé váltak és aláásták a választók döntéseit.) Pedig az ország demokratikus működésében nagy szerepet kap a legfelsőbb bíróság, ugyanis Izraelnek nincs más formális alkotmánya, második törvényhozó kamarája vagy egyéb mechanizmusa, ami a fékeket és ellensúlyokat biztosíthatná. Így a felülbírálási záradék hatálybalépése nagyban aláásná az ország demokratikus berendezkedését.
Március 26-án az elnök elbocsátotta Joáv Gallantot, Izrael védelmi miniszterelnökét, miután az szót emelt a törvényjavaslat hatályba lépése ellen. Álláspontját azzal indokolta, hogy az óriási ellenállást kiváltó törvényjavaslat olyan mértékben osztja meg az ország lakosságát, hogy az már biztonsági kihívást jelent, és a tiltakozások a polgárháború eszkalációjával fenyegetnek. Az elbocsátás okán tüntetők ezrei áramlottak az utcára, akik újfent a demokrácia megsértése miatt hallatták a hangjukat. Izrael megbénult, leállt a tömegközlekedés, a bankok, éttermek, üzletek nem nyitottak ki, a tel-avivi repülőtér és a haifai kikötő sem indítottak járatokat.
Netanjahu végül elhalasztotta a reform a tervezetről szóló tárgyalásokat, döntése, saját elmondása szerint „a széles körű konszenzus elérésére irányuló akaratból ered”, valamint a nemzet egységét óvja. Mindeközben kormánya egyre többet veszt tekintélyéből és népszerűségéből. A tiltakozások a tárgyalások elnapolásával sem enyhültek, a bejelentés éjszakáján tízezrek követelték a tervezet teljes eltörlését.
Konklúzió
Irán, Izrael és Franciaország között párhuzamot vonhatunk a tiltakozások intenzivitásának tekintetében, ugyanis mindhárom állam megbénult és a százezreket megmozgató demonstrációk sokszor a hatóságokkal való összecsapásig eszkalálódtak, rongálásba, verekedésbe csaptak át.
Mind Franciaországban, mind Izraelben a hatalmon lévő kormánnyal szemben tört ki a tüntetés, a választók cserben hagyva érezhették magukat, ugyanis nem avatták be őket egy olyan kérdésbe, ami az ő életükre is kihatással lehet, így elsősorban a döntéshozatal demokratikus mivolta kérdőjeleződött meg. Irán ebben a tekintetben kivételt képez, hiszen itt Amani halála váltotta ki a tiltakozást, amely később demokráciát és az emberi jogok érvényre jutását követeli az országban. Az tehát megállapítható, hogy a tüntetések kulcsfontosságú jelszavai közé tartozott a demokrácia.
Az államok felvonulásokra adott válaszai azonban különbözően alakultak. Netanjau jelen állása szerint elhalasztotta a tárgyalásokat, valószínűleg kivár, amíg csillapodik az agresszió és enyhül a tüntetéshullám, azt azonban még nem tudjuk végül érvényesíteni fogja-e az akaratát. Eddigi drasztikus döntései alapján nem meglepő, ha végrehajtaná a törvénymódosítást, ez azonban akár polgárháborúhoz is vezethetne.
Franciaországban, ahol a nép körében óriási ellenszenvet váltott ki a határozat, úgy néz ki, hogy a kormány, ragaszkodik azokhoz és nagyrészt az Alkotmánytanács is jóváhagyta őket. Még számíthatunk tüntetésekre a jövőben, és egy ideig biztosan jelentős létszámmal képviselik majd magukat a tiltakozók országszerte, azonban a mozgalom kitörése óta a felvonulások agresszivitásának intenzitása csökkenőben van.
Az iráni hatóságok a mérsékelt és ésszerű reakció helyett brutális megtorlást alkalmaztak, többszáz letartóztatással és kivégzésekkel, aminek hatására a tiltakozások országszerte enyhülni látszanak. Sajnos feltételezhető, hogy a nők helyzete az elkövetkező időszakban nem fog javulni, ráadásul Irán külkapcsolatai is megromlottak az emberi jogokkal való visszaélések miatt. Egyelőre tehát egyik országban sem számítanak sikeresnek a tüntetések. (Izrael helyzete még vitatott.)
Mindent összevetve azt gondolom, hogy Irán, Izrael, és Franciaország lakói jelenleg ugyanazon jogokért küzdenek, ezek pedig a demokratikus berendezkedés és annak helyes működése, és a közös döntéshozatalba való beleszólás, azonban a kívánt változtatásokat egyelőre egyik országban sem érték el a tüntetők.
Legutóbbi hozzászólások