Palesztina – Az iszlám messiása

Bevezetés

A Ramadán hónapja az iszlám egyik legfontosabb ünnepi időszaka, ami a Korán első kinyilatkoztatásáról emlékezik meg. A nappali önmegtartóztatás során a hívő muszlimok megtapasztalhatják, hogy milyen nélkülöző szegénységben élni, az este beköszöntével pedig Allah kegyelmességét ünneplik és éltetik a böjttörő lakomákon.[1]

A Közel-Kelet három legnagyobb, politikai és gazdasági szempontból is legfontosabb országainak vallási és politikai vezetőinek Ramadán kapcsán megosztott gondolataiban az imádság és az önmegtartóztatás fontossága mellett idén újabb motívumok is megfigyelhetőek voltak: valamilyen formában mindenki említést tett a „palesztinok rendíthetetlen szabadságharcáról”, illetve a muszlim világ szoros egységéről. Irán elnöke, Ibrahim Raíszi ramadáni üzenetében emlékeztetett mindenkit az Izraelben dúló harcokra, és felhívta a figyelmet arra, hogy „a Ramadán szeretett hava nagyszerű lehetőség lehet minden muszlim számára a lelkük egyesítésére.” Szalman bin Abdul-Aziz, Szaúd-Arábia királya a „könyörtelen agresszióval szembenéző palesztin testvéreink folyamatos szenvedése miatti” szomorúságát osztotta meg a világgal, Recep Tayyip Erdoğan a hónapot az irgalom hónapjának nevezte, ami véget vethet a különböző konfliktusoknak, ezáltal az iszlám és a török nép javára válhat. A vezetők felhívására Marokkótól Indonéziáig közel kétmilliárd muszlim imádkozik egy emberként „palesztin testvéreiért” az idei Ramadánban. Az eddig jellemzően többpólusú és megosztott muszlim világot láthatóan egyesíteni tudta a Hamasz 2023. október 7-i terrortámadását követő, eddig 30.000-nél is több palesztin halálos áldozatot követelő izraeli válaszreakció által kiváltott ellenérzés, illetve a palesztinok felé táplált empátia. Ebben az elemzésben arra keresem a választ, hogy a jelen politikai események tükrében tud-e a palesztin nép tragédiája biztos alapot szolgáltatni a muszlim világ nagyobb egységének, avagy milyen mértékben egyesítette az október 7-ét követő válaszreakció a közel-keleti muszlim világot. Ezt a két kérdést a három legfontosabb térségbeli szereplő (Törökország, Szaúd-Arábia, és Irán) kölcsönös diplomáciai viszonyainak alakulásán keresztül szeretném bemutatni.

A harmonikus sokszínűség, vagy összeférhetetlen hasonlóság keltette feszültség jellemzi a muszlimokat?

            Az egységes muszlim világ gondolata nem újkeletű, a pán-iszlámizmus hirdetői a Próféta szellemi és politikai hagyatékának tekintik az umma egységét. Az arab kalifátusok bukását követően az iszlám Oszmán, Mogul és Szafavida Birodalmak mentén töredezett szét, csak a 19. század második felétől kezdett az egységes umma gondolata teret nyerni olyan gondolkodóknak köszönhetően, mint Dzsemál ed-Dín al-Afgháni.[2] Az iszlám egységét akadályozó tényezők közül a legjelentősebbnek a szektariánus különbségeket emelte ki Qasmi és Mujtaba (2021). Ayaz és Ahmad (2018) az egész umma egységét a Kegyes Korán és a Próféta cselekedeteit összegző Szunnákra épülő vallási fundamentumokból kiindulva tudják elképzelni. Az utóbbi ellentmondására történelmi tények mutatnak rá. Az 1979-es iráni forradalom következtében létrejött Iráni Iszlám köztársaság iszlamizmusban gyökerező államszervezete[3] éppen radikális síita fundamentalizmusa miatt vált fenyegetővé a közel-keleti térség nyugatbarát monarchiái számára.[4]

Az elmúlt évtizedek közel-keleti hidegháborújának a 2023. március 10-i Pekingi Találkozó hozhatta el a végét, ahol Irán és Szaúd-Arábia kínai közvetítéssel titkos feltételek mellett megegyezett diplomáciai kapcsolatainak folytatásáról, azonban a régiós dinamikák szempontjából ez a megegyezés olyan téren nem jelentett változást, hogy Szaúd-Arábia továbbra is fenntartotta kapcsolatait a Nyugattal, és Izraellel. Ez a tényező Teherán szemében hatalmas szálkát jelentett, ugyanis az Iszlám Köztársaság megalakulása óta anticionista politikát folytatva hangos ellenzője Izrael államiságának, illetve a muszlim-zsidó együttműködéseknek, arra hivatkozva, hogy ezzel a palesztinok emberi jogait sértik. Egy elemzés szerint azzal, hogy „palesztinabbak lettek a palesztinoknál” valójában a muszlim világ vezetésének kérdését retorikailag a független Palesztina mellett történő kiállás megléte, vagy elmaradása köré szervezték (ebben pedig mindig az élen jártak), az öbölmenti monarchiák azonban praktikus okokból nem mehettek szembe gazdasági fellendülésük kulcsát jelentő nyugati szövetségeseikkel. Sőt, a Hamasz támadása előtti időben Szaúd-Arábia ki is vette retorikájából az önálló Palesztin állam iránti követeléseit. Törökország azonban a Hamasz terrorakciója előtt is a palesztin-izraeli kettős államiság támogatója volt, sőt Erdogan a neooszmanizmus ideológiája mentén a térségbeli muszlim kisebbség védelmezőjeként fellépve a Gáza-övezet megválasztott vezetőjeként ténykedő Muszlim Testvériségből kivált Hamasz politikai szárnyát ismerte el a palesztin területek legitim vezetőjeként és élénk politikai kapcsolatokat ápolt a tömörüléssel.

A Middle East Institute elemzése szerint a Hamasz terrortámadása mögött húzódó célok közül kiemelkedő helyen szerepelt az, hogy „akadályt gördítsenek” a szaúdi-izraeli közeledés útjába. Annak ellenére, hogy ez a normalizáció most ideiglenesen megfenekleni látszik, a felek nem zárkóztak el teljesen a későbbi folytatásoktól. Az elemzők hozzáteszik, hogy egy olyan békefolyamat elindítása, ami biztosítani tudja Palesztina bizonyos fokú szuverenitását történelmi cselekedet volna a királyság részéről. Azonban ennek létrejöttéig az arab világ egyik legprominensebb vezető hatalma és de facto vezetője Mohamed bin Szalmán koronaherceg kénytelen lesz a nyilvános szerepléseiben Izrael felé a lehető legszélesebb hátát mutatni és szolidaritását az iszlám egységén keresztül kifejezni olyan cselekedetekkel, mint például a muszlim világ másik nagy aspiránsa, Irán felé gyakorolt pozitív gesztusok. Kérdés továbbá, hogy a muszlim világ közvéleménye a hónapok óta tartó Izrael elleni hergelés után hogyan fogadna majd egy esetleges béketervezetet a zsidó állam és a muszlim világ között. Mindenesetre a szaúdiak az Arab Liga államai és a teljes Iszlám Konferencia Szervezete tagság részvételével 2023. novemberében szervezett Gáza Csúcson közösen elítélték az izraeli katonai válaszlépést és az ENSZ Biztonsági Tanács irányába kiadott nyilatkozatban utasították el az izraeliek önvédelemre hivatkozó háborúját, „határozott és kötelező érvényű állásfoglalásra” kérve a szervezetet.

Kényszerházasság: A szaúdi-iráni kapcsolatok fejlődése október 7. óta

Raíszi 2023. október 25-én, amikor az iráni elnök több, mint 7 év szünet után fogadhatott Teheránba delegált szaúdi nagykövetet (ugyanis a két ország 2016-ban megszüntette kölcsönös diplomáciai képviseleteit azt követően, hogy iráni tüntetők megtámadták a szaúdiak teheráni nagykövetségét válaszul arra, hogy a szaúdiak kivégeztek egy síita vallási vezetőt) érdekes megjegyzést tett. Raíszi köszöntő beszélgetésén úgy fogalmazott, hogy az „iszlám egységének hiánya okozza azt a 75 éves elnyomást, amit a palesztin nép a cionista rezsimtől elszenvedhet”. Ez a komment egyértelmű üzenetet hordozott magában, az Öböl túloldalára címezve: nézzétek arab testvérek, azért szenvednek palesztin testvéreink a saját hazájukban, mert ti letértetek az iszlám útjáról, ideje újra összefognunk, egységként fellépnünk és magunk mögött hagyva a nyugat hazugságait visszatérnünk muszlim gyökereinkhez[5].

Habár a szunnita monarchia és a síita köztársaság viszonya diplomáciai szinten Raíszi és bin Szalmán rijádi találkozójával történelmi magaslatokba emelkedett, más területeken még nem sikerült szerződésekbe foglalt egyességre juttatni a védelmi és gazdasági tárgyalásokat, éppen a régióban jelenlévő számos nézeteltérés miatt.[6] A szaúdiak fontos célkitűzése az arab és muszlim országok kihagyása a háborúból, épp ezért a Gáza Csúcson a palesztinoknak szánt közös katonai segítségnyújtásról tett iráni javaslatot is visszautasították a többi jelenlevővel együtt. A Közel-Kelet biztonságára sötét árnyat vető „Síita félhold” az izraeli válaszreakció utáni szaúdi-iráni közelség hosszútávú akadálya lehet.

Vacsora a családdal: A szaúdi-török kapcsolatok alakulása

A Közel-Kelet két legstabilabb országa az elmúlt évszázadban megfontoltan, de folyamatosan javuló kapcsolatokkal büszkélkedhet.[7] Erdogan elnök 2021-ben kezdett intenzívebb Közel-Kelet politikába, ami során a térség államaival (köztük Izraellel is) kisebb-nagyobb sikerrel magasabb szintű politikai, gazdasági és védelmi együttműködéseket kezdeményezett. Ennek a folyamatnak szaúdi szempontból is fontos október 7. előtti mérföldkövei a 2023. július 21-én Erdogan török elnök dzsiddai látogatása során aláírt védelmi ügyletek voltak, ami a török Baykar fegyvergyártó vállalat történetének legnagyobb volumenű megrendelését jelentette. A két szunnita muszlim ország kölcsönös jóviszonyra való törekvése által meghatározott légkörbe még az Iszlám Konferencia Szervezetén belüli rivalizálás is belefért, sőt az október 7-i támadás után Erdogan ideiglenesen látványosan hátrébblépett annak érdekében, hogy a konfliktus rendezése minél hamarabb és hatékonyabban valósulhasson meg. A török elnök a jószomszédi viszony jeleként részt vehetett az Öböl Menti Együttműködési Tanács 2023. decemberi konferenciájának záróülésén, ahol beszédében a kölcsönös együttműködés folytatásának említése mellett a Tanács és Törökország között létrejövő szabadkereskedelmi zóna létrehozásának fontosságát is kiemelte, láthatóvá téve ezáltal a térség és országa közötti kapcsolatokban rejlő további lehetőségeit.

 Új esély: a török-iráni közeledés próbája

A térség két legnagyobb népességű országának kapcsolataiban az elmúlt évtizedben központi szerepet játszott az a regionális gondolkodás, ami szerint a nyugati világból diktált világrendet felváltani látszik egy, a térségenkénti hegemónok által diktált stratégiai autonómia. A palesztinok helyzetével kapcsolatban abban egyetértenek Teheránban és Ankarában is, hogy a konfliktus rendezését a térségbeli szereplők vezetésével kell megoldani, az Egyesült Államok közbeavatkozási szintjének lehető legalacsonyabban tartása mellett. A két ország Szíriában és a Kaukázusban is Moszkvával közösen ténykednek a régiós hatalmi egyensúly és biztonság fenntartása érdekében. Ezen tevékenységeik közben a kézen fogva sétáló vezetők mögött azonban jelentős érdekellentétek húzódnak mind a két fronton.

Október 7. óta jellemzően javultak kapcsolataik, vezetőik megemlékeznek egymás nemzeti ünnepeiről, sőt 2024. január 24-én Raíszi október óta napirenden lévő, de kétszer elhalasztott törökországi látogatása alatt másfél év után végre ismét sor került a legmagasabb szintű bilaterális diplomáciai találkozóra is. A találkozó fő témája az Egyesült Államok és Nagy Britannia húszi lázadók elleni aktivitása okán a térségbeli eszkaláció elkerülése, illetve egy Teherán által előkészített gazdasági megegyezés, ami várakozásaik szerint az előző évihez képest megötszörözheti a két ország között lebonyolított áruforgalom méretét. A gázai események kapcsán mindenképpen közös talajnak számít, hogy mind Erdogan, mind pedig Raíszi nyilvános támogatói a Hamasznak, mindkét ország a Gáza övezet törvényesen megválasztott érdekképviseleteként ismeri el a csoportot.

Összegzés

A Hamasz október 7-i támadását követő izraeli katonai válaszreakciót követően a közel-keleti térség három legfontosabb geopolitikai szereplője a palesztin nép védelmezőjeként fellépve elítéli az izraeli ellentámadást és a palesztin nép szabadságát követeli. Míg Irán és Törökország az október 7-i terrortámadás előtt is töretlenül a palesztin nép nagyobb fokú önrendelkezése mellett foglaltak állást, addig Szaúd-Arábia kénytelen volt az események hatására Izrael-ellenesebb retorikába kezdeni az általa vezetett regionális nemzetközi szervezetekben, ami lassította a zsidó állam felé való közeledésének sebességét. A három ország vezetői október 7. óta bilaterális találkozók kereteiben mind a három felállásban találkoztak, trilaterális találkozóra azonban még nem került sor, a 2023. decemberi Gáza Csúcson szerepelt csak mind a három vezető egyszerre, a hármas kézfogó viszont elmaradt. A bilaterális találkozók teret engedtek gazdasági közeledésről szóló diskurzusnak is, azonban az Öböl Menti Együttműködési Tanács és Törökország közötti szabadkereskedelmi zóna, illetve a szaúdiak és a törökök által Irán számára kereskedelmi könnyítésekről szóló ígéretei eddig egyaránt a tervezőasztalon vesztegelnek. Ezek realizációjának a térség bonyolult politikai, vallási és etnikai összetétele azonban jelentős akadályát jelenti. A gázai konfliktus rendezésére irányuló szükségházasságok nem tűnnek teljesen megrengethetetlennek, a konfliktus rendezéséig várni kell arra, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy valóban képes volt-e a palesztinok szenvedése messiásként egyesíteni a Közel-Keletet.

[1] A ramadán havi szaum (böjt ar.) az iszlám egyik oszlopa, Arthur Goldschmidt Jr. és Lawrence Davidson a „muszlimok közös kötelékének” nevezik az ünnepet. Goldschmidt Jr., A. and Davidson, L. (2010). A Concise History of the Middle East. 9th ed. Boulder: Westview Press, p.44.

[2] Az umma (közösség ar.) történetéről, illetve a muszlim világ egységének lehetséges kereteiről írt elemzést Prof. Dr. Muhammad Mumtaz Ali és Dr. Muhammad Junaid Mughal, a Malajziai Nemzetközi Iszlám Egyetem tudósai. Ali, M. M and Mughal, M. J (2019). A New Framework for the Unity of Muslims: Some Reflections. AFKĀR, [online] 3(2), pp.43–58. Available at: http://www.afkar.com.pk/previousissues/Vol_3/Issue_2/article04(eng).pdf [Accessed 17 Mar. 2024].

[3] Khomeini „Iszlám Kormányzás” c. esszéje, melyben amellett érvel, hogy Isten törvényei azért születtek, hogy a Földön be legyenek tartatva számít az Iráni Iszlám Köztársaság eszméje egyik legfontosabb szellemi alapköveként. Khomeini, R. Islamic Government. In: R.L. Euben and M.Q. Zaman, eds., Princeton readings in Islamist thought : texts and contexts from al-Banna to Bin Laden. Princeton; Oxford: Princeton University Press, (2009) pp.155–180.

[4] Ramazan Izol és Murat Cingöz érvelése alapján mivel Irán minden nyugatbarát államot az „ördög szolgájának”, muszlimok elnyomójának bélyegez, ezáltal támadva a szomszédos rezsimek legitimitását, a közel-keleti hatalmi vetélkedések zéróösszegű játszmává, Hobbes-i jellegűvé fajultak. İzol, R. and Cingöz, M. (2022). Iran-Saudi Arabia Rivalry and the Yemen Crisis. [online] pp.345–360. Available at: https://dergipark.org.tr/tr/download/article-file/2824268 [Accessed 29 Feb. 2024].

[5] Ez a képzeletbeli üzenet az iráni kormány honlapján közzétett megfogalmazásokban szereplő jelzők és fordulatok alapján lett szerkesztve, valahogy így gondolkodhatnak Teheránban az Öböl nyugati partján terpeszkedő arab riválisukról. irangov.ir, Government of the Islamic Republic of Iran. Available from: https://irangov.ir/ [Accessed 29th February 2024].

[6] David Ottaway elemzése szerint a gazdasági dealek legfőbb akadályának az Iszlám Köztársaság térségbeli aktivitása számít: nem hajlandóak nyilvánosan szakítani az arab országokban tevékenykedő radikális milíciákkal, továbbá egy Kuvaittal zajló vitában is ellenkező álláspontot képvisel a két ország. A szaúdiak legnagyobb engedményével, az iráni zarándokok bejutási jogával tisztázatlan okokból még nem élt Teherán. Ottaway, D. (2024). Saudi-Iranian Relations Restored But Remain Tense | Wilson Center. [online] www.wilsoncenter.org. Available at: https://www.wilsoncenter.org/article/saudi-iranian-relations-restored-remain-tense [Accessed 17 Mar. 2024].

[7] Muhittin Ataman (2012) nevezi így a térség két legerősebb szunnita többségű országát, aki kiemeli, hogy az Oszmán Birodalomból forradalom által kiszakadó monarchia és a frissen alakult Török Köztársaság kapcsolatai a század eleji mélypontról indulva egy folyamatos közeledésként jellemezhetőek. Hangsúlyozza, hogy a szaúdiaknak szükséges lenne retorikájukban változtatást eszközölni a magasabb szintű együttműködés eléréséhez. Kiemeli, hogy a két országnak közös érdeke lehet a közeljövőben a különböző nemzetközi szervezetek munkáján keresztül történő együttműködés mentén a Közel-Kelet egységének megteremtése. Ataman, M. (2012). TURKISH-SAUDI ARABIAN RELATIONS DURING THE ARAB UPRISINGS: TOWARDS A STRATEGIC PARTNERSHIP? Insight Turkey, [online] 14(4), pp.121–136. Available at: https://ciaotest.cc.columbia.edu/journals/it/v14i4/f_0026768_21858.pdf [Accessed 17 Mar. 2024].