Új román kormány – Toxikus párkapcsolatok

Új kormánya van Romániának, ezzel pedig egy több éves politikai válság oldódhat meg. Az alábbiakban összefoglaltuk Craig Turp-Balazsnak az Emerging Europe hírportálon megjelent, román kormányalakítást megvizsgáló cikkét.

A bonyodalom 2017 januárjában kezdődött, amikor a szociáldemokrata miniszterelnök, Sorin Grindeanu amnesztiát akart adni több korrupt politikustársának. Mindez azt eredményezte, hogy félmillió román az utcára vonult Bukarestben, hogy ellenszenvét fejezze ki és végül Grindeanu is megbukott. Ekkor a közkedvelt román államfő, Klaus Iohannis kijelentette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy elítéljék a korrupt szociáldemokrata pártot (PSD). Ezt követően mégis két PSD-s miniszterelnököt nevezett ki és csak harmadszorra választott valakit a saját partjából, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője, Ludovic Orban személyében. Végül 2020-ban sikerült egy PSD nélküli kormányt megalakítani, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a PNL és a korrupcióellenes Mentsétek meg Romániát Szövetség részvételével, az élen Orban helyett a szintén liberális Florin Cîțuval. Azonban a PNL belső hatalmi harcai újabb kormányválsághoz vezettek és most, majdnem öt évvel a bonyodalmas korszak kezdete után, ismét vezető pozícióba került az egykor megbuktatott miniszterelnök, Grindeanu, mint miniszterelnök-helyettes és közlekedési miniszter, az új, PSD-PNL-RMDSZ koalíció alkotta kormányban, amelyben a legfontosabb tárcákat a szociáldemokraták kapták meg.

Ennek az lehet az oka, hogy így szeretné a PNL a felelősséget bármilyen hiba esetén a PSD-re hárítani, hogy ők megtarthassák demokratikus, igazságos hírüket a 2024-es európai parlamenti, parlamenti és elnöki választásokig. Továbbá, az igazságügyi miniszteri poszt birtokában már terveznek alkotmánymódosítást is, amely a kormány súlyát növelné az elnök rovására, ez pedig pont egybevág a jelenlegi, liberális elnök, Iohannis politikai ambícióival, aki mostani ciklusa végével másfajta politikai karrierbe szeretne kezdeni.  Ez a stratégia egyrészt azt eredményezte, hogy Orban 17 szövetségese elhagyta a pártot, másrészt felveti a kérdést, hogy vajon célja-e egyáltalán a PNL-nek a kormányválság megoldása. Emellett azt is sok kétely övezi, hogy milyen szerepben fog tetszelegni a pár éve még olyannyira megvetett szociáldemokrata párt, beleértve Grindeanut.

Borítókép forrás: https://twitter.com/libertatea/status/1462752864120434695/photo/1

Szerző

Pusztai Patrik

Európai szakmai szekció tagja

További elemzéseink