2021 februárjában ünnepelte 30. születésnapját a Visegrádi Együttműködés. 1991. február 15-én írták alá az együttműködés alapító dokumentumát Magyarország, Lengyelország, és Csehszlovákia kormányfői. Pár évvel később, Csehszlovákia békés felbomlása után Szlovákia is egyből felvételt nyert a csoportba, ezzel kialakítva a V4-ek mostani felállását. Az elmúlt 30 évben a visegrádi országok tömörülése egy kalandos, kihívásokkal és sikerekkel teli utat járt be, amely során a régió országai közötti együttműködés hol erőteljesebben, hol gyengébben mutatkozott meg. Azonban az kétségbe nem vonható, hogy a Visegrádi Együttműködés végső soron elérte egykori tervezőinek legfőbb célját: mind a 4 ország stabil tagjává vált az Európai Uniónak és a NATO-nak. Az elmúlt években viszont arra lehettünk figyelmesek, hogy a visegrádi országok közötti kooperáció lényegesen alábbhagyott, a tömörülés országai inkább saját nemzetállami érdekeiket kezdték követni, valamint azt is megfigyelhettük, hogy az alábbi országok Európai Unióval ápolt kapcsolatainak jellege és minősége változott, gyakran inkább negatív irányba. Ebben a rövid elemzésben az elmúlt 30 év legfontosabb eseményeire szeretnék reflektálni: miért és hogyan jött létre a Visegrádi Együttműködés, hogyan változott az évek alatt az együttműködés mértéke, illetve arra, hogy az Európai Unió és a V4-ek kapcsolata milyen utat járt be ezalatt a 3 évtized alatt.
Közös út a nyugat felé- 1991-2004
A vasfüggöny lebomlása után hatalmas változások mentek végbe Közép-Kelet Európában. A szovjet befolyás csökkenésével megjelentek a demokratikus átváltozás jelei a régióban, 1990 végére Magyarország, Csehszlovákia, és Lengyelország is túl voltak hosszú idő után az első demokratikus választásaikon, mely során leváltották a 40 éve hatalmon lévő kommunista kormányokat. Ezek az országok, melyek a második világháború után a Szovjetunió befolyása és elnyomása alatt álltak, most úgy döntöttek, hogy a szuverenitásuk és jövőjük érdekében a nyugattal, és a hozzá tartozó szervezetekkel (EU, NATO) szeretnének szorosabban együttműködni. Ez azonban közel sem volt olyan egyszerű, ahogy az országok polgárai kezdetben elképzelték. A visegrádi országok mérföldekkel le voltak maradva a nyugathoz képest, mind gazdasági, mind társadalmi aspektusokban. Ahhoz, hogy felvételt nyerjenek a nyugathoz, először fejlődniük kellett még, megválni az elmúlt 40 év rájuk erőltetett normáitól. Ezen kihívással szembesülve, a régió országai úgy vélték, együttműködve többre mehetnek, mint ha mind a hárman külön utat járnának be.
Ennek tudatában döntöttek úgy 1991. február 15-én Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfők, illetve Antall József magyar kormányfő, hogy megalakítják a Visegrádi Együttműködést, melynek fő céljául az alábbi országok közösen az EU-ba és a NATO-ba való, mihamarabbi és zökkenésmentes integrálást tűzték ki. Két évre rá, 1993-ban Csehországszlovákia békésen felbomlott, így nyerte el a Visegrádi Négyek csoportja máig tartó összetételét: Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország.
A visegrádi országok időt nem vesztegetve nekikezdtek a nagyméretű átalakításoknak: elkezdték kiépíteni a kapitalista piacgazdaság rendszerét, stabil alkotmányos liberális demokráciára változtatták politikai rendszerüket, és beadták jelentkezési kérelmeiket az EU-ba és a NATO-ba. 1999-ben Szlovákia kivételével belépést nyertek a NATO-ba (Szlovákia az akkori miniszterelnök, Vladimír Mečiar autoriter rendszere miatt csak 2004-ben tudott csatlakozni). Közben megkezdődtek a tárgyalások Brüsszellel is: több évnyi párbeszéd, rengeteg szerződés és átalakítás után 2004-re a Visegrádi Négyek teljes körű tagjaivá váltak az Uniónak. Ezzel látszólagosan a Visegrádi Együttműködés célba is ért, hiszen a tagországok mind sikeresen integrálódtak a nyugati nemzetközi szervezetekbe. Gyakorlatban azonban ez nem jelentette a V4-ek végét: ahelyett, hogy a kooperáció megszűnt volna, inkább átalakult. Közép-Európa kormányai látták a lehetőségek tárházát, amelyet az együttműködés még magában rejt, így a Visegrádi Négyek közötti kapcsolatok továbbra is szorosak maradtak.
A Visegrádi Együttműködés identitáskrízise: 2004-2015
Az Európai Uniós csatlakozással a Visegrádi Négyek együttműködése válaszút elé került: merre tovább? Ezen kérdésre érkezett válaszként 2004 május 12.-én a Kroměříž-i nyilatkozat, amelyben a tagállamok kormányfői meghatározták a jövőbeli kooperáció főbb területeit: egyik fő célként a közös Közép-Európa identitás, és a regionális kooperáció megerősítését tűzték ki, másodlépésben pedig, hogy segítsék a további kelet- és dél-európai országok Uniós csatlakozását- ezzel kijelölve önmagukat, mint egyfajta hidat az Unió, és az Unióba csatlakozni vágyó posztkommunista országok között.
Ebben a 11 évben az együttműködés észrevehetően alábbhagyott. Ennek több oka is volt: egyrészt, ahogy korábban is említettem, a V4-ek elérték fő céljaikat, amelyre alapozták az egész együttműködést. Másrészt fontos megemlíteni, hogy a Visegrádi Együttműködés soha nem rendelkezett semmilyen igazán fontos, befolyásoló, egységalkotó intézményes rendszerrel. Ez alól kivételt képez a Nemzetközi Visegrádi Alap, egy donorszervezet, amely azért jött létre 2000-ben, hogy pénzügyi támogatást nyújtson olyan társadalmi kedvezményezéseknek, amelyek hozzájárulnak a 4 ország közötti gazdasági, kulturális, tudományos kapcsolatok fejlesztéséhez. Egy intézményes rendszer hiányában a V4-ek kapcsolatainak szorossága mindig is az éppen megválasztott kormányoktól, ezen kormányok kooperációs készségeitől függtek.
Ebben a 11 évben a V4-ek kormányai jobban el voltak foglalva az Európai Unióval, és a szervezet tagállamaival való együttműködéssel, illetve saját belpolitikai kihívásaikkal, így a regionális érdekek a háttérbe szorultak. Ezt a befelé való fordulást elősegítette a 2008-as gazdasági világválság és az azt követő eurozóna krízise, amely felborította az addig uralkodó jóléti status quo-t az EU tagállamaiban. Ez egy hatalmas pofont jelentett a közép-európai országoknak, hiszen orruk előtt bomlott le az az Európa, amelyhez ők foggal-körömmel ragaszkodtak alig 20 évvel ezelőtt (a gazdaságilag fejlett, stabil, megingathatatlan Európa). A válság következményeként nagyon sokan kiábrándultak az EU-ból, több millióan adósodtak el, és úgy gondolták, hogy Brüsszel képtelen megoldani ezt a problémát. 2010-től megfigyelhetjük az euroszkepticizmus növekedését is a visegrádi országokban, illetve a nyugatban, és a tradicionális liberális demokráciában való csalódás is egyre jobban jellemezte ezen országok lakosait.
2015- A V4-ek reneszánsza.
2015 egy döntő fontosságú évnek tekinthető a V4-nek történelmében. Ebben az évben jutott kormányra Lengyelországban a jobboldali populista, euroszkeptikus Jog és Igazságosság (PiS) pártja. Eddigre már a többi visegrádi kormányban is találhattunk populistákat (Csehországban az Andrej Babis vezette ANO, Szlovákiában a Robert Fico által vezetett populista szociáldemokraták, illetve Magyarországon az egyre inkább populista, euroszkeptikus színeket öltő harmadik Orbán-kormány). Lengyelország, mint a V4-ek gazdaságilag és geopolitikailag legjelentősebb és legerősebb tagja, így csatlakozott a többiekhez- ez a politikai, ideológiai egyetértés újra lehetővé tette, hogy a V4-ek közötti kapcsolatok újra felerősödjenek.
Képen szerepelő miniszterelnökök 2018-ban (balról jobbra): Mateusz Morawiecki (lengyel), Robert Fico (szlovák), Orbán Viktor (magyar), Andrej Babiš (cseh). Forrás: https://twitter.com/laurent_daniel/status/964917406304006144/photo/1
Ez a kooperáció gyorsan formát is öltött, méghozzá egy válasz formájában, az akkor épp kialakuló európai menekültválságra. Az Európai Unió egy olyan megoldást próbált kitalálni erre az égető problémára, amellyel szétosztották volna a felelősséget a tagállamokra, annak érdekében, hogy minél gyorsabban és effektívebben lehessen megoldani a válságot. Ennek részét képezte a kvóta-rendszer, amely arra lett volna hivatott, hogy az EU-ba beáramló menekülteket arányosan szétosszák az Unió tagországaiban, ezzel csökkentve a nyomást Németországon, Olaszországon és Görögországon. A V4-ek kormányai ezt egy önkényes és diktatórikus lépésnek tekintették, és foggal-körömmel ragaszkodtak bevezetése ellen- ez az ellenreakció hosszú idő után újra egyesítette a Visegrádi Együttműködés országait, amely során közös platformot képeztek Brüsszel és az Európai Unió ellen.
A Visegrádi Együttműködés a menekültválság után
Az európai menekültválság lecsengése után az államok közötti együttműködést újra egyre erősödő passzivitás jellemezte. Csehország és Szlovákia a válság után visszaépítette a megromlott viszonyát az Unióval, míg Lengyelország és Magyarország egyre inkább távolodik tőle. A lengyel és magyar kormányok 2015 óta szinte folyamatos háborúban állnak Brüsszellel, és ezen nem segít az a tény sem, hogy ezeket az országokat egyre jobban jellemzi a jogállamiság általános hiánya, a civil szféra leépítése, és a teljes állam totalitáriánus leuralása a szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus kormánypártok által. Míg 2015-ben a V4 együttműködés tökéletes példa volt arra, hogy ezek az országok milyen hatékonyan tudják képviseltetni közös érdekeiket a nemzetközi szintéren, azóta inkább csak azt figyelhetjük meg, ahogy Varsó és Budapest egyre jobban próbálja kisajátítani magának a közép-európaiság identitását annak érdekében, hogy azt fegyverként használja fel az Uniós intézmények ellen, ezzel próbálva biztosítani a belpolitikában szükséges stabil szavazótábort.
Jelenleg elég kevés közös pontot találni a V4-ek között. Szlovákia és Csehország nem hajlandóak követni a radikális EU-ellenes álláspontot, amelyet Magyarország és Lengyelország képvisel. Budapest extenzív kapcsolatot ápol Moszkvával és Minszkkel, illetve Kijevre próbál nyomást helyezni, míg Varsó elutasít és elítél minden agresszív orosz tevékenységet, amely befolyással lehet keleti szomszédjai szuverenitására. A közép-európaiság eszménye úgy tűnik még nem konszolidálódott rendesen, és a V4-ek kapcsolatait, egy intézményi rendszer hiányában, a jövőben továbbra is a mindenkori kormányok politikai ideológiái, kooperációs készségei, és a külpolitikában bekövetkező események fogják formálni. Így, jelenlegi álláspont szerint, várnunk kell vagy egy belpolitikai fordulatra, vagy egy nagyon erős, a V4-eket is befolyásoló nemzetközi eseményre, hogy újra akcióban láthassuk a Visegrádi Együttműködés rendszerét.
Források:
Paolo, Zuccini (2020) Central Europe, a brief analysis of the Visegrad Group’s function within the EU political framework. The Foreign Policy Centre. [Online]. Available from: https://fpc.org.uk/central-europe-a-brief-analysis-of-the-visegrad-groups-function-within-the-eu-political-framework/
Schmidt, Andrea. (2016) Friends forever? The Role of the Visegrad Group and European Integration. Politics in Central Europe. [Online] 12 (3), 113–140. Available from: doi:10.1515/pce-2016-0019.
Borítókép: https://twitter.com/CzechEmbKuwait/status/1278517234164477955/photo/1
Legutóbbi hozzászólások