Az Amerikai Egyesült Államok Iránhoz fűződő kapcsolata változatlannak mondható az elmúlt 40 év viszonylatában. Az 1979-es iráni forradalom óta egy olyan vezetés ül a perzsa állam volánjánál, mely minden tekintetben ellenszegül az USA által vezetett világrendnek, globalizációnak, nyugati értékrendnek és életmódnak. Az iráni forradalom óta az Egyesült Államok számos, a biztonságát fenyegető kérdéssel megbirkózott vagy újakkal szembesült, ám az Iránnal fenntartott viszonya továbbra is fagyos maradt. Felbomlott a Szovjetunió, lezajlott az Öböl-háború, 911, iraki háború, szíriai polgárháború, afganisztáni kivonulás, még Észak-Koreával is sikerült baráti hangot megütni egyszer-kétszer ám az oroszlán talpában az örökös tüske mindig jelen volt: Mit kéne kezdeni Iránnal? Hogy lehetne megakadályozni, hogy még egy nemzet kerüljön az atomhatalmak sorába?
Nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésre többek közt azért sem, mivel az elmúlt évtizedben többször is stratégiát váltott Amerika az atomalku tekintetében. Joe Biden Barack Obama hozzáállását örökölte, mely nem csoda, hisz alelnökként maga is részt vett a korábbi elnök 2015-ben elindított alkukezdeményezésében. Ám Joe Biden jelenlegi és Barack Obama legutolsó elnöki mandátuma között áll egy négy éves szakadék, melyet Donald Trump elnöksége és az alkuból való kiszállás fémjelez. A többszöri irányváltás nehéz pozícióba helyezi az Egyesült Államokat a tárgyalóasztalnál. Irán ezt tárgyaló partnere bizonytalanságaként értékeli és fel is használja annak érdekében, hogy azt a bogarat ültesse el a nemzetközi közösség fülében, hogy ő maga készen áll a megállapodásra, csupán arra vár az USA mikor határozza el magát.
Tárgyalás Lausanne-ban Irán nukleáris leszereléséről 2015 márciusában. Forrás: https://www.flickr.com/photos/us-mission/16654387050
Ezek mellett egy másik nyomás is nehezedik a Biden adminisztrációra, ez pedig az USA régióbeli szövetségeseinek sürgetése. Irán kapcsolata sem Szaúd-Arábiával, sem Izraellel nem mondható barátinak. Mindkét állam komoly fenyegetettségként tekint Iránra, és mindkettejük érdekében áll, hogy a kommunikációjában és régióbeli politikai terjeszkedésében is agresszív Irán ne tudja magát az atomhatalmak közé emeltetni.
Annak ellenére, hogy egy amerikaszkeptikus szempontból az Irán által hangoztatott amerikai határozatlanság egy legitim érvelésnek tűnhet, a Biden adminisztráció sikeresen képes a komoly tárgyalófél benyomását kelteni. A jelen helyzetben valóban bizonytalan és hidegvérét megtartani képtelen szereplő valójában Izrael.
Izrael számára az atomalku a kezdetektől elfogadhatatlan. Benjamin Netanyahu, Izrael korábbi miniszterelnöke sokáig lobbizott annak érdekében, hogy rábírja az amerikai vezetést és közvéleményt, hogy a megköttetni kívánt szerződés csak felgyorsítaná Irán fegyvergyártási kapacitását és nem lassítaná azt. Részéről semmilyen kompromisszum nem mutatkozott célravezetőnek, aktív kiállása pedig végül sikeresnek bizonyult mikor az USA végül 2016-ban kivonta magát a megállapodásból. Natali Bennett izraeli miniszterelnök sokkal kevésbé kritikus Joe Bidennel és adminisztrációjával szemben, mint Netanyahu volt, ám Izrael ennek ellenére sem lett az atomalku felélesztésének elkötelezett híve.
Az engedékenyebb hozzáállás abból fakadhat, hogy miután Donald Trump kivonult a megállapodásból, Irán atomprojektje óriási fejlődésen ment keresztül, és mostanra feltehetően rendelkezik elegendő mennyiségű dúsított urániummal, hogy képes legyen abból robbanófejet gyártani. Mindezek után azon következtetés tűnik ésszerűnek, hogy Izrael számára a tárgyalás még mindig szolgálhat B tervként, ha már Irán teljes gazdasági elszigetelése nem hozta meg a kívánt korlátozó hatást. Izrael számára végső soron az egyetlen kitűzött cél hogy a perzsa állam ne tudja magát felfegyverezni így, hogy megszületik-e a megállapodás, lényegében mindegy, továbbra is riválisa nukleáris kapacitásának gyengítésében lesz érdekelt.
forrás: https://twitter.com/PlayTheManPod/status/1492059626862428184/photo/1
Az Egyesült Államok részéről azon törekvés figyelhető meg, hogy minél hamarabb szeretne a nem Kínával kapcsolatos külpolitikai összefonódásaival elszámolni. Ezt támasztja alá az afganisztáni kivonulás, a hirtelen felgyorsultnak látszó koszovói tárgyalások és most ezért törekszik az Iránt érintő kérdésekben is egyszer és mindenkorra eredményeket felmutatni. Washington szeretné, ha csupán Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin maradna a látószögében és ennek érdekében kész minden más számára másodrendű kérdést gyorsan lerendezni. Az USA sikeres megállapodás esetén jó eséllyel képes lesz egy kezdeti baráti hangot megütni Iránnal, bár ennek kétségkívül kevés jelentősége van, mivel az ország már eléggé elkötelezettnek tűnik az Oroszország-Kína tengelyű csoportosulás felé, 40 év ellenségeskedéséből pedig ritkán születik szövetség.
Abban az esetben, ha tárgyalások sikeresnek mondhatóak és az Iránt érintő gazdasági szankciók feloldásra kerülnek, az ország teljes erőbedobással állhat neki a Szaúd-Arábiával folytatott jemeni proxy háborújának pénzeléséhez.
Legutóbbi hozzászólások