A koronavírus kapcsán sokan a korábbi világrend átalakulását, a glóbuszon való utazás ritkábbá válását és a kormányzási tendenciák radikális átalakulását vizionálják. Korunk egyik legnépszerűbb történésze, Yuval Noah Harari szerint a járvány után általánosabbá válhatnak a diktatórikus tendenciák. A rendkívüli helyzet kihirdetésének törvényszerű következménye a polgári szabadságjogok korlátozása, aminek logikus folyománya az ezekre épülő demokratikus berendezkedés megszűnésététől való félelem. Harari saját hazájának, Izrael kormányának lépéseit látva kiáltotta a demokrácia halálát, míg az Európában mérvadó nyugati lapok a magyar kormány lépéseit szemlélve féltik a jogállamiság intézményeit. Több befolyásos uniós politikus felvetette a hetes cikk szerinti eljárás mielőbbi folytatásának szükségességét, valamint a Dán Konzervatív Néppárt kezdeményezésére az EPP tizenhárom pártja továbbított egy levelet Donald Tusknak, az Európai Néppárt elnökének, melyben a Fidesz kizárását kérik a pártcsaládból. Az alábbiakban röviden áttekintem a magyar párt Néppártból való felfüggesztésének a történetét, majd a koronavírusra adott magyar reakciókat, végül pedig azt, hogy ez milyen valószínűséggel vezethet el valóban a Fidesz Európai Néppártból való kizárásához.
A Fidesz tagságának felfüggesztése
A Fidesz és a Néppárt többi tagja közötti – már korábban, a jogállamisági viták kapcsán felmerülő – konfliktus a 2019-es európai parlamenti választási kampányban kulminálódott, amikor is az akkori, EPP-hez tartozó bizottsági elnököt, Jean-Claude Junckert a magyar kormány Soros Györggyel együtt ábrázolta óriásplakátokon Európa tönkretételén munkálkodó, bevándorláspárti politikusként. Emellett Orbán látványosan kihátrált a később sikeresen megpuccsolt, a bizottsági elnökségre pályázó néppárti jelölt, Manfred Weber mögül. Ezekre reagálva Weber ultimátumot adott a magyar kormánypártnak a Brüsszel és a CEU elleni támadások leállítására. Az erre válaszként érkező néppárti ellenfelekhez szóló orbáni levél a konszolidáció jelének tűnt, ennek ellenére a pártcsalád közgyűlése 190:3 szavazataránnyal a Fidesz tagságának felfüggesztéséről határozott. A döntés után – amit a magyar kormánypárt is megszavazott, mondván, ideje felülvizsgálni a liberális tendenciáknak egyre inkább teret engedő néppárthoz való viszonyt – az EPP három „bölcset” bízott meg a vizsgálat lefolytatásával: Hermann van Rompuyt, az Európai Tanács volt belga elnökét; Wolfgang Schüsselt, korábbiosztrák kancellárt és Hans-Gert Pötteringet, a Néppárt egykori frakcióvezetőjét. A vizsgálat tétje annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy érdemes-e az Orbán vezette politikai erő a pártcsaládban való további tagságra. Így a kizárásról való döntést sikerült határozatlan időre, de legalábbis az európai parlamenti választások utánra halasztani. Ezen döntés meghozatalát a tisztánlátás reménye is motiválta, nevezetesen az abban való bizakodás, hogy a májusi voksolást követően az EPP-nek milyen mértékben szükséges a Fideszt páriaként kezelő szociáldemokratákkal együttműködni a bizottság elnöki helyének megszerzése érdekében. A Fidesz egy olyan narratívában értelmezte az európai pártcsaládhoz való viszonyát, amely szerint az ottani kereszténydemokrata, konzervatív politikusok a legtöbb kérdésben alávetették magukat a hegemón liberális gondolkodásnak, ezért a közbeszédben populistának hívott, az eredeti konzervatív értékeket képviselő, a remények szerint a májusi szavazás után megerősödő jobboldali pártokkal alapíthatnak egy új frakciót. Azonban a májusi eredmények ezt a számítást keresztülhúzták: elmaradt a populista jobboldal áttörése. Ráadásul ezek a pártok lényegi kérdésekben, mint az Olaszországba érkezett migránsok kvóták szerinti elosztása vagy a Vlagyimir Putyinhoz való viszony, egymással ellentétes álláspontot képviseltek, ami szintén kérdésessé tette a frakcióalapítás sikerességét. Másrészről Orbán korábban leszögezte, hogy egy ilyen koalícióban a francia Le Pennel vagy a német szélsőjobboldali AfD-vel nem kívánna együttműködni, ami tovább szűkítette ezen új jobboldali európai erő sikerességének a lehetőségét. A várakozásokkal ellentétben a Néppártnak a magyar kormányfő személyét elutasító szociáldemokratákkal közösen se volt többsége, tehát nem egyszerűen velük kellett megállapodni a bizottsági elnök személyéről. Harmadrészt, a felfüggesztés okozta elszigetelődés ellenére kiderült, hogy Orbán komoly lobbierővel rendelkezik Brüsszelben, amit jól mutat, hogy a háttérbeszélgetések tanúsága szerint fontos szerepe volt a Spitzenkandidat-rendszer megbuktatásában és Ursula von der Leyen elnökké választásában.
A Fidesz néppárti tagságáról legutóbb idén február 3-án született döntés, amikor a magyar kormánypárt nélkül ülésező EPP-frakció a felfüggesztés meghosszabbításáról határozott. A döntés több okra vezethető vissza. Egyrészt a legutóbbi kilépés – 2009-ben a T ory párti képviselők távoztak – rossz végkifejlete óvatosságra inti a pártcsalád tagjait, mivel ez az esemény is hozzájárult a Brexit megvalósulásához. Épp ezért az egyik legfőbb érv Orbán maradása mellett, hogy a Néppárton belül legalább tudnak hatni rá. Másrészt a vizsgálódással megbízott bölcsek nem jutottak egyhangú döntésre a kizárást illetően, míg Van Rompuy támogatta azt, Schüssel a Fidesz maradását forszírozta, Pöttering pedig a két álláspont között ingadozott. A szavazáson elsősorban a spanyol, francia és olasz pártok, valamint a CDU-CSU pártszövetség ellenezte Orbánék kizárását, szemben az északi és beneluxi pártokkal és a frakció elnökével, Donald Tuskkal, aki a voksolás után leszögezte: amíg ő az EPP vezetője, nem történhet meg a Fidesz tagságának rehabilitálása. A volt lengyel miniszterelnökkel való konfliktus többek között arra az okra vezethető vissza, hogy a Fidesz a Néppárt elnökének a pártjával (Polgári Platformmal) szemben több alkalommal a jelenleg Lengyelországot vezető, szintén populista jobboldalinak tartott Jog és Igazságosságot biztosította a támogatásáról. A szavazás után Orbán Viktor egy szimbolikus gesztussal ismét kinyilvánította a különutasságát, amikor Rómában részt vett az európai és amerikai nemzeti konzervatív csoportosulások találkozóján, az egyetlen fontos államitisztséget betöltő vezetőként, ami viszont azt jelzi, hogy nem élvez komoly támogatást az uniós establishmentet jobbról kritizáló kormányok körében egy ilyen szellemi alapon álló új frakció létrehozására.
A februári szavazás után a koronavírus jelentette veszélyre adott magyar válasz ismét a közbeszéd témájává tette a Fidesz Néppárti tagságának kérdését.
A felhatalmazási törvény
A vírus okozta helyzet következtében a nyugati, demokratikus államokban szinte mindenhol a polgári szabadságjogok felfüggesztésével járó rendkívüli állapotot vezettek be. A magyar alaptörvény értelmében „az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén”, amibe a jelenlegi egészségügyi krízis is beletartozik, a kormány a veszély elmúltáig rendkívüli helyzetet jelenthet be és rendeleti úton gyakorolhatja a kormányzást. Az így hozott rendeletek azonban csak 15 napig maradnak hatályban. Egyes jogászi vélemények szerint a hatályát vesztő rendeletek a rendkívüli állapot fennmaradásáig bármennyiszer meghosszabbíthatók, azonban a kormány véleményét tolmácsoló Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez alkotmányjogi problémákat vetett volna fel, ezért a Fidesz a parlament elé terjesztette az úgynevezett felhatalmazási törvényt, miszerint a járványhelyzet végéig rendeleti úton hozhat intézkedéseket a kormány. Ezt a végrehajtó hatalomnak többletjogosítványt biztosító állapotot egyedül a kétharmados többséggel bíró Fidesz-frakció által dominált parlamentnek van lehetősége megszüntetni. A törvénnyel szembeni kritika elsősorban a határidő hiányára hívja fel a figyelmet, nevezetesen annak az ellenzéki javaslatnak a negligálására, hogy a parlamentnek 90 nap múlva felül kéne vizsgálnia, indokolt-e még a kormánynak adott felhatalmazás. De nem biztos, hogy ebben az időpontban a járványhelyzet egyáltalán lehetővé teszi a törvényhozás összehívását – így a kormánypárti replika (bár maga a felhatalmazási törvény az Alkotmánybíróság esetében megengedi, hogy az esetlegesen kivitelezhetetlen személyes találkozót online gyűléssel pótolják). Arra valóban láthattunk példákat, hogy a koronavírus vezető politikusokat vagy kormányokat munkaképtelenné tesz, de ez nem magyarázza, hogy miért került elutasításra azon javaslat, miszerint a járványhelyzet fennállását a WHO ezzel megegyező állásfoglalásához kéne kötni. Ezen jogi garanciák valójában a magyar politikai kultúrát jellemző bizalom hiányát voltak hivatottak ellensúlyozni.
A bizalmi deficitet erősíti az tapasztalat, hogy a tömeges bevándorlás okozta veszélyre hivatkozó rendkívüli helyzet 2015 óta folyamatosan érvényben van, legutóbb épp idén március 5-én döntött a meghosszabbításáról a kormány. A bizalmatlan légkör következménye, hogy a Covid-19 által előidézett krízis ellenére nem sikerült a pártvonalakon átívelő nemzeti egységet teremteni. Bár erre szimbolikus lehetőségként adódott az a parlamenti szavazás, amikor a felhatalmazási törvényt gyorsított eljárásban akarta az országgyűlésen keresztülvinni a kormánypárt, amihez így nem kétharmados, hanem az ellenzéki képviselők szavazatát is bíró négyötödös többség szükségeltetett. Azonban a Fidesszel szemben álló képviselők a fent említett jogi garanciák hiánya okán nem adták voksukat ehhez a törvényhez. Azt, hogy a négyötödös szavazás a kompromisszumra való törekvés jele vagy, amint azt egy publicista kifejtette, szándékos csapda az ellenzéki pártoknak, akiket a számukra elfogadhatatlan (jogi garancia nélküli) feltételek elutasítása után a „vírus pártolóinak” lehet bélyegezni, nehéz megmondani. Mindenesetre világosan látszik, hogy a szavazást követően a vírus kezelésének a kérdése is pártpolitikai dimenzióba került. Az alkotmány szerint a nemzet egységét kifejező államfő, akinek közjogi funkciójából kifolyólag az egyik első számú feladata, hogy ilyesféle válsághelyzetben a politikai egység kialakulását segítse elő, a kritikus órákban néma maradt. Szintén nagy felháborodáshoz vezetett a büntető törvénykönyv azon módosítása, miszerint egytőlöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az a személy, aki nagy nyilvánosság előtt „olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa”. Ezzel szemben jogos a felvetés, hogy a védekezés eredményessége csak történelmi távlatból látszik, s abszurd, hogy ennek eldöntését bíróságra bízzák. A kormány egyes kritikusai (többek között a Guardian szerkesztőségi cikkének a szerzője) ebben a lépésben egyszerűen az ellenzéki újságírók bebörtönzésének a potenciálját látják.
Marad a status quo?
A felhatalmazási törvény elfogadása és – az ellenzéki narratíva szerint – a kritikus újságírók bebörtönzését lehetővé tévő büntetőtörvénykönyvi módosítás rendkívül negatív nyugati sajtóvisszhangot váltott ki, amit több prominens uniós politikus elítélő nyilatkozata követett. Március végén Pernille Weiss, a Dán Konzervatív Néppárt EP-képviselője Soren Pape Poulsennel, a párt elnökével levélben kérte Donald Tuskot, az Európai Néppárt elnökét és Manfred Weber frakcióvezetőt a Fidesz kizárására. Április 1-jén az uniós biztosok külön tárgyaltak a magyar helyzetről, majd ugyanezen a napon immár Tusk írt levelet a pártcsaládja tagjainak a magyar felhatalmazási törvényt „erkölcsileg elfogadhatatlannak” bélyegezve, és a Fidesz tagságának átgondolására szólított fel. Másnap szintén a dán konzervatívok kezdeményezésére két-két belga, egy-egy svéd, illetve cseh, finn, görög, litván, luxemburgi, holland, norvég és szlovák EPP-tagpárt újabb levelet írt Tusknak, melyben kifejtették abbéli meggyőződésüket, hogy „ezzel a politikával a Fidesz nem maradhat a Néppárt tagja.” „Minden tiszteletem az Öné, de nincs időm most erre!” – érkezett az ironikus válasz a magyar miniszterelnök által nem az EPP-elnöknek (jelezve a volt lengyel miniszterelnökkel való ellenszenvét), hanem Antonio López-Istúriz White, néppárti főtitkárnak küldött levelében. A magyar kormánypárt tagságáról csupán a jelenlegi pandémia elmúlta után hoznak majd döntést.
A koronavírus nemcsak az egészségügyi alrendszerben, hanem a gazdaságban is komoly válságot fog implikálni, ami az Uniós tagországok számára még fontosabbá teszi a 2021-27-es költségvetés megalkotásakor elfoglalt alkupozíciót. Orbánnak ebben a helyzetben nem érné meg, hogy a néppártot elhagyva bizonytalan, feltehetően pária szerepbe szorulva próbáljon lobbizni Magyarország érdekeiért. A gazdasági recesszió várható következménye, hogy a magyarországi német ipari érdekeltségeket válságba juttatja. Az ezen való felülkerekedésnek a célja pedig ellenérdekelté teszi a Néppártban nagy befolyással rendelkező CDU-CSU-t a Fidesszel való konfliktus elmélyítésében.
A korábbi, jogállamisággal összefüggő kritikák, a CEU elüldözése vagy a magyar médiahelyzet miatt, amit leginkább a KESMA térnyerése szimbolizál, illetve a Tuskkal való szembenállásból kifolyólag sem tűnik valószínűnek, hogy a Fidesz felfüggesztését megszűntetné az EPP. A legbiztosabbnak látszó szcenárió az, hogy marad a jelenlegi helyzet. Bár a jogi kényszer valóban hiányzik ahhoz, hogy a ’határidő nélküli’ rendkívüli állapotot visszavonja a kormánypárt, de az Uniótól való pénzügyi függés következtében a Fidesz nem engedheti meg magának, hogy tovább konfrontálódjon az európai establishmenttel. Ahogy a közigazgatási bíróságok esetében való visszakozás is mutatta, a magyar kormány szorult helyzetben kész a kompromisszumra. Pont ezért nem valószínű, hogy a büntetőtörvénykönyv félreérthető módosítását ne a hamis gyógymódok és a fake newsokon alapuló pánikkeltés büntetésére, hanem politikai boszorkányüldözésre használják. Ha a kritizált törvények a járványhelyzet végével visszavonásra kerülnek, akkor a magyar politikai rendszer feltehetően nem fog lényegesen különbözni attól az állapottól, mint mikor idén február 3-án az EPP tagok többsége a mostani status quo fenntartása mellett szavazott.
Források:
https://www.valaszonline.hu/2020/03/24/kiveteles-jogrend-felhatalmazasi-torveny-velemeny/
Legutóbbi hozzászólások