Forradalom, lázadás, puccs? A kazahsztáni tüntetések és annak háttere

2022 január első hetében utcára vonultak az emberek Kazahsztánban, hogy kimutassák elégedetlenségüket az országban uralkodó gazdasági és politikai helyzet miatt. Ezalatt az egy hét alatt, nagyon gyorsan változtak az események: lemondott a kormány, lecserélték a Kazah Biztonsági Tanács fejét, majd orosz katonák érkeztek, végül a hét végére a lázadásokat a rezsim sikeresen elcsitította és visszaállította hatalmát. A hétköznapi hírsodorban elvétve jönnek velünk szembe Kazahsztánról szóló cikkek, így amikor tele volt a média azzal, hogy pontosan mi is történik a közép-ázsiai óriásban, sokaknak (köztük nekem is) fogalmuk sem volt, az események mit jelentenek és miért történnek. Ezen kérdésekre választ adva, elemzésemben be fogom mutatni, hogyan alakult Kazahsztán történelme a Szovjetunió szétesése után, mivel magyarázható a januári tüntetések kirobbanása és mit várhatunk az országtól a jövőben.

A Nazarbajev rezsim – Gazdasági prosperitás mindenek felett

1991 decemberében létrejött az első teljesen független, modern Kazahsztán. Az állam első elnökévé az egykori kazahsztáni kommunista párt vezetőjét, Nurszultan Nazarbajevet választották, mint egyedüli indulót. A legnagyobb közép-ázsiai ország nehéz helyzetben találta magát függetlenedése után. Az ország lakosságának nagyjából felét külföldiek (jórészt oroszok) adták, ipari termelése és struktúrája elmaradott volt, illetve függésben állt az orosz piactól, a GDP/fő arány pedig évről évre stagnált, vagy még csökkent is. Kazahsztán (mint Oroszország) súlyos gazdasági és társadalmi válságon esett át a 90-es évek első felében. 

1995-től kezdve az ország gazdasága stabilizálódni kezdett, majd 2000-től rohamos növekedésnek indult. 2000 és 2008 között a GDP éves növekedése 9-10% köré esett, illetve a vásárlóerő paritás index is évről évre csak emelkedett. Kazahsztán nagy ütemű gazdasági fejlődéséhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy területe telis-tele van értékesebbnél értékesebb természeti erőforrásokkal, például arannyal, szénnel, vassal, mangánnal stb. Ezek közül három kifejezetten jelentős gazdasági szerepet játszik: Kazahsztán rengeteg kőolaj, földgáz, és uránium lelőhellyel rendelkezik. 

Kihasználva ezen adottságait, valamint a 2000-es évek elején különböző világpolitikai események által okozott kedvező gazdasági helyzetet, Kazahsztán exportjának értéke és mennyisége az egekbe kúszott.  Ezt tökéletesen szemlélteti az alábbi ábra, amelyet az OEC weboldaláról állítottam össze. 15 év alatt az ország exportjainak értéke több mint 43-szorosára ugrott. Szintén ezalatt a 10 év alatt a munkanélküliek aránya lecsökkent 13%-ról csupán 5%-ra, illetve az infláció is (kisebb kihágások mellett) tartotta a stabil éves 6-8%-ot.  

Azonban a hatalmas mértékű gazdasági fejlődés garantálásához elengedhetetlen volt a központi hatalom maximalizálása, a politikai hatalom centralizálása az elnök és szűk körének kezében. Ez azért is volt létfontosságú, mert a közép-ázsiai régióban egy történelmi sajátosság az, hogy a politikát a helyi klánok, hatalmi csoportosulások határozzák meg, nyomást gyakorolva az ország vezetőire. Nazarbajevnek – akit még 1991-es megválasztása előtt pont ilyen háttérszereplők segítettek hatalomra – ezért óvatosan kellett cselekednie, bebiztosítani hatalmát ezen lokális mágnásokkal szemben. Erre az egyetlen megoldás a nép teljes támogatásának megnyerése, mind az elnöki, mind a parlamentáris választásokon – ezzel tudja legitimálni és megerősíteni központi hatalmát az informális nyomásgyakorló entitásokkal szemben. 

Pontosan ennek a politikai kultúrának köszönhetően az új közép-ázsiai vezetők mind arra törekedtek, hogy maximalizálják saját hatalmukat. Kazahsztánban is hamar kialakult egy centralizált, a végrehajtói szektort előnyben részesítő rendszer, amelynek keretein belül a hivatalos politikai intézményrendszer Nazarbajev dominanciája alá került. A helyi hatalmi csoportosulásokat meggyengítette, a parlamentben alkotmányos többséget gyakorol még ma is pártja, a Nur-Otan, de történetesen a létező ellenzéki pártok sem funkcionálnak a rendszer, vagy a hatalom ellenében (amelyek ezt tennék, azokat egyszerűen elnyomják). 

A politikai pluralitás hiánya azonban nem igazán zavarja a kazah népség nagy részét. Egy 2011-es, az International Republican Institute által kiadott közvéleménykutatás szerint  az emberek 80-90%-a támogatta Nazarbajev elnökégét és szerette volna, hogy ő nyerje az akkoriban kiírt elnökválasztásokat. A kormánnyal és uralkodópárttal való elégedettség már máshogy alakult. Ezen információ alapján azt mondhatjuk, a kazah rendszer hasonlóan működik, mint az orosz: az elnök támogatottsága szinte univerzális, azonban az elnök alá tartozó más hatalmi szervezeteket gyakran éri kritika. 

A stabil belpolitikai támogatottság, a hatalom centralizálása és monopolizálása, valamint a globális kereskedelmi kapcsolatok virágzása azt is lehetővé tette a Nazarbajev rezsimnek, hogy kilépjen Oroszország árnyékából és egy önmeghatározóbb, multivektorú külpolitikát folytasson, amely azt jelenti, hogy mint regionális középhatalom, nem fogadta el Moszkva kizárólagos befolyásolási jogát, hanem inkább kifelé tekintett és felvette a kapcsolatot más nagyhatalmakkal, nemzetközi közösségekkel is. Habár az Orosz Föderációból beérkezett import még mindig meghatározó (2019-ben 33% volt), exportpiacának dobogóján már más államokat is találhatunk, itt Kína és Olaszország is megelőzi. Külföldi közvetlen tőkeberuházásokat tekintve azt láthatjuk, Kazahsztán bőven dominál a közép-ázsiai régiót illetően. Itt érdemes megemlíteni, az elmúlt években Hollandia toronymagasan vezeti ezen befektetők listáját, utánuk következik az USA, majd Svájc és Oroszország. 

Ahogy az előző bekezdések bizonyítják, Nurszultan Nazarbajev Kazahsztánt 30 év alatt egy számtalan problémával küzdő, akkoriban jelentéktelen közép-ázsiai országból egy regionális középhatalommá varázsolta, amelynek politikai és gazdasági kapcsolatai kiterjedtek mára az egész világra – amellett persze, hogy a belpolitikai hatalmat teljesen a saját kezében központosította, illetve saját személye alá rendelte az állam döntéshozó- és végrehajtói intézményrendszerét. Valamint azt se felejtsük el, hogy elmúlt években már-már személyi kultuszt kezdett kiépíteni maga körül, amelynek részét képezi, hogy az ország fővárosát átnevezték Nurszultanra 2019-ben.

Pontosan ezért is érdekes, hogy Nazarbajev nem úgy döntött, mint a legtöbb hozzá hasonló despotikus vezető, hogy az elnöki trónt maximum koporsóra cseréli, hanem 2019 márciusában, 78 éves korában váratlanul bejelentette, lemond az elnöki pozícióról.  Utódjának Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajevet, a szenátus (pártja beli) házelnökét nevezte ki, aki azóta is regnál Kazahsztán felett. Nazarbajev azonban csak szimbolikusan adta fel hatalmát: megtartotta a Nur-Otan pártelnöki pozícióját, valamint a Kazah Biztonsági Tanács elnöke is maradhatott. Ez a felállás egy megosztott hatalmi rendszert hozott létre az országon belül, amelyben mind Nazarbajev, mind Tokajev befolyásos végrehajtói pozíciót töltött be. A rendszer azonban 2022 januárjában megdőlt. 

Lázadás a rendszer ellen 

A kazahsztáni tüntetések január első hétvégéjén kezdődtek meg az ország nyugati felén, Mangystauban, Zhanaozen városában. Habár az ország ezen régiója telis-tele van kőolajjal és földgázzal, az átlag életminőség elmarad Nurszultanhoz és Almatihoz képest. A térséget jellemző általános elégedetlenséget azt hozta felszínre, hogy a kormány feloldotta a hatósági árat a cseppfolyósított földgáz (LNG) értékesítésének terén, amelynek következtében, a piaci árhoz igazodva, lokálisan duplájára emelkedett az üzemanyag költsége. Ez meghatározó volt, mivel a kazah autók nagy része LNG-vel működik. Az áremelkedés elég volt ahhoz, hogy a helyi lakosok tüntetésbe kezdjenek először a megemelkedett árak, majd hosszabb távon a politikai rezsim ellen.  

Nem ez volt az első alkalom, amely során Zhanaozen városában rendszerellenes akcióra került sor. 2011 tavaszán a helyi olajipari munkások sztrájkba kezdtek kedvezőbb munkakörülményekért és jobb fizetésért. A hat hónapig tartó, tüntetésekbe átcsapó akciónak decemberben vetettek véget a hatóságok, amikor is a rendfenntartó erők a tömegbe lőttek, amely következtében legalább 10-en meghaltak és többszázan megsebesültek. A zhanaozeni események azóta is kényes tabutémának számítanak a társadalmon belül.

A nyugaton megkezdődő tüntetések szikraként hatottak az egész ország társadalmát jellemző általános elégedetlenségre. Az elmúlt 2-3 évben láthatóan csökkent az ország gazdasági fejlődése, amelynek hatása megmutatkozott a romló életkörülményekben is. Professzor Vasa László, a KKI közép-ázsiai szakértője szerint a covid pandémia és a globális világpiaci árak növekedése által hozott negatív gazdasági változások következtében a szegényebb, gyakran negligált, diszkriminált részei a társadalomnak lázadtak fel főleg a rezsim ellen. Ilyash György, szintén KKI munkatárs, Oroszország szakértő a kormány és a társadalom között köttetett informális társadalmi szerződés felrúgását gondolja, mint a tüntetések mögött álló fő indok. Szerinte az elmúlt 30 évben elfogadott volt, hogy az embereket kihagyják a politikai döntéshozatalból, a gazdasági prosperitás és jó életkörülmények biztosításáért cserébe, ez a rendszer azonban most megdőlt. 

A rezsimellenes tüntetések új epicentrumává Almati, a történelmi főváros vált. Általánosan elmondható, hogy a legmeghatározóbb indoknak az elégedetlenség mögött az életszínvonal csökkenését és a gazdasági mutatók visszaesését tekinthetjük. Ez abban mutatkozik meg főleg, hogy a tüntetésekkel párhuzamosan nagyméretű rablások és boltkifosztások történtek a nagyvárosban. Azonban ahhoz, hogy a mozgalom ilyen hamar erőszakossá és agresszívvá vált, nagyban hozzájárult a politikai alternatíva hiánya is. Egy megfelelő, a rezsimtől független politikai ellenzék léte nélkül nem jutott valódi platform a tüntetők (valódi vagy képzelt) követeléseinek kifejezéséhez, így az egyetlen módszer az elégedetlenség kimutatására a lázadás és a pusztítás maradt. Így biztosra mondhatjuk, hogy a januári események semmiképp nem nevezhetőek forradalomnak (főleg nem a posztszovjet térségekben elterjedt színes forradalomnak), hiszen nem létezett semmilyen valóságos alternatíva a jelenlegi rezsimmel szemben, nem volt általános cél annak leváltása egy másikra. 

A rendszer válasza, rezsimkonszolidáció

Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev és a kazahsztáni vezetőség válasza vegyes volt a tüntetések kezdetén. Az országos méretű felfordulás valószínűleg váratlanul érte a vezetést, hiszen Kazahsztánban nem történt még ilyen szintű rendszerellenes megmozdulás az elmúlt 30 évben. Szintén hátráltathatta a hatékony válaszadást a megosztott hatalmi rendszer által okozott komplikációk. Elképzelhető, hogy a két vezető nem tudott megegyezni egy közös stratégián, ami lassíthatta az állami szervek reagálási idejét. Mindenesetre, a rezsim első reakciója békéltető volt. Tokajev lemondatta a kormányt, és visszaállította a hatósági árat az LNG értékesítésének terén.

Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a tüntetők felhagyjanak aktivitásukkal. Ezután érkezett a legnagyobb meglepetés: Nurszultan Nazarbajev lemondott a Nur-Otan pártelnöki tisztségéről, illetve a Kazah Biztonsági Tanács elnöki pozíciójáról, átadva őket Tokajevnek, ezzel pedig véget ért a 2019 óta érvényben lévő hatalommegosztási rendszer, Nazarbajev kikerült a vezetői székből, Tokajev követhette mindenhol. Az, hogy ez pontosan miért is történt, vitatott: Vasa László és Ilyash György szerint a teljes hatalomátadás konszenzusos döntés eredményeként született, nem pedig egyfajta palotaforradalom volt. Ezt alátámasztja, hogy Nazarbajev leváltása után nem történt nagymértékű politikai tisztogatás a vezető eliten belül, valamint Tokajev és Nazarbajev mindvégig jó kapcsolatokat ápoltak. Úgy gondolják, Nazarbajev belátta, hogy jobban teszi, hogy ha emelt fővel távozik, ameddig az lehetséges, és nem próbálja meg tönkre tenni hírnevét, inkább egyfajta Jelcin-Putyin hatalomátadási sémát láttak benne. 

Fontos megemlíteni, hogy Nazarbajev kihátrálása valószínűleg annak is köszönhető, hogy a gazdasági visszaesésért az emberek őt hibáztathatták, mintsem Tokajevet. A tüntetők többször is Nazarbajev lemondását, politikából való eltűnését követelték. Erre valószínűleg rásegített, hogy annak ellenére, hogy Nazarbajev Kazahsztánból egy gazdaságilag erős, fejlett országot kovácsolt, mellette saját, és családtagjainak zsebét is örömmel tömte. A Nurszultan család az elmúlt 30 évben elképesztő mennyiségű pénzt és birtokot halmozott fel, miközben az átlagos kazah lakosnak csupán annyi jutott, hogy meg tudjon élni belőle. Az Egyesült Királyságtól, Spanyolországon át, egészen az USA-ig Nazarbajev és a hozzá köthető elit réteg egy többmilliárd dollár értékű offshore vállalatokból és luxusvillákból álló láncot hozott létre. 

Végjáték – A tüntetés leverése

A hét közepére egyértelművé vált, hogy az egyenlőtlenség, valamint a rossz gazdasági és szociális körülmények által okozott lázadást nem tudja a rezsim békésen lecsendesíteni. Január 5-én Tokajev megkérte az Oroszország által vezetett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (KBSZSZ, avagy a keleti NATO), küldjön békefenntartókat az országba, hogy segítsenek megfékezni a „terroristákat és külföldi provokátorokat”. Itt fontos megjegyezni, hogy az orosz és a kazah vezetőség is folyamatosan fizetett és kiképzett külföldi ügynökökre és bajkeverőkre hivatkoztak, azonban jelenleg nincs semmilyen bizonyíték, ami bármilyen külső beavatkozást alátámasztana. Január 6-án megérkeztek az első orosz katonák az országba. 

Ezután megkezdődött a tüntetések végjátéka. Míg az oroszok jelenléte főleg szimbolikus volt, addig a kazah hatóságok, mögöttük a most már konszolidált rezsimmel, kezükbe vették a kezdeményezést. Február 7-én pénteken megkezdődött a lázadás fegyveres elnyomása, Tokajev önmaga adott parancsot a tüntetők elleni agresszív, halálos kimenetelű fellépésre. A hétvége alatt a rezsim visszaállította a rendet Almatiban és az egész országban.  Legfrissebb kormányzati információk szerint a januári tüntetések 225 emberi életet követeltek, köztük 19 katonáét és rendőrét. Emellett több, mint 2600 embert kezeltek kórházban, valamint kb. 5000 embert tartóztattak le. Eközben az orosz katonai csapatok már be is fejezték kivonulásokat az ország területéről. 

Kazahsztán átesett történelmének eddigi legvéresebb és legintenzívebb lázadási hullámán. Több, mint 175 millió dollár értékű kár keletkezett az infrastruktúrában, azonban az ország presztízsére, társadalmára, gazdaságára és külpolitikai mozgásterére még nagyobb csapást mértek a januári események. A 30 éve működő társadalmi szerződés (átmenetileg) megszűnt, az agresszív népi fellépés pedig megmutatta, miért van szükség egy ellenzéki platformra, egy autoriter berendezkedésű országban is. Tokajev Putyin segítségét kérte a helyzet stabilizálásában is, ami hosszútávon alááshatja Kazahsztán eddigi többvektorú külpolitikáját. Mindazonáltal a rezsim sikeresen konszolidálta hatalmát a nép felett. A jövőben az lesz a kérdés, hogy vajon újra megtudja-e vásárolni annak támogatását.

A kazahsztáni események többféle módon is értelmezhetőek. Tekinthetjük a nép lázadásának, amely megunta a rossz életkörülményeket és a politikai szabadságjogok hiányát. Tekinthetjük egy belső puccsnak, amelyet Tokajev arra használt, hogy végleg megszabaduljon Nazarbajevtől és átvegye a hatalmat az ország irányítása felett. Forradalomnak én személyesen nem tudnám nevezni, de akár még ez is belemagyarázható. Annyi biztos, hogy a Szovjetunió felbomlása óta működő, a gazdasági stabilitásra épülő rendszert egy nagy csapás érte. Tokajev előtt pedig rengeteg kihívás áll, ha azt újra fel szeretné építeni.