Nemi bérkülönbség és esélyegyenlőség Kelet-Közép Európában

Bevezetés

Ebben az elemzésben a Kelet-Közép Európában jelen lévő nemi bérkülönbséget, annak kiváltó okait és relevanciáját vizsgálom, valamint a női esélyegyenlőség megjelenését a politikában. A nemi bérkülönbség kérdése központi eleme a nemi egyenlőségért való társadalmi és politikai törekvéseknek, hiszen könnyen mérhető és közérthető mérőszám. Ma is releváns: az az Európai Unióban az átlagos nemi bérkülönbség 12,0%, Kelet-Közép Európában ez az érték 7,8% és 18,0% közt mozog (a férfi és női alkalmazottak átlagos bruttó órabére közötti különbség a férfiak a férfi és női alkalmazottak átlagos bruttó órabére közötti különbség a férfiak bruttó keresetéhez viszonyítva) (Eurostat, 2023).

Nemi bérkülönbség a szocializmus idején

A Kelet-Közép Európai államokban megfigyelhető egyenlőtlenség már a szocialista berendezkedés alatt is jelen volt annak ellenére, hogy a női emancipáció része volt a szocialista rendszerek ideológiájának és a béreket központilag határozták meg. Csillag Márton (2006) elemzése szerint bérkülönbség a foglalkozási szegregációra volt visszavezethető, vagyis arra a jelenségre, hogy élesen elváltak egymástól a „férfias” és a „nőies” munkák. Ezt a jelenséget ezek az államok támogatták is, hogy úgymond mindenki a neki leginkább megfelelő munkát végezze.  Mivel azonban a fizikai munkát ideológiai okokból magasabbra értékelték a szelleminél, ezek a „férfi munkák” magasabb bérekkel jártak. A Keleti Blokk megszűnésével ezekben az országokban fokozatosan kialakult a szabad versenyes kapitalizmus és ezzel a foglalkozási struktúra is elkezdett átalakulni.

A nemi bérkülönbség értelmezése

Az Európai Unióhoz való csatlakozás megkövetelte a nemek közötti jogi egyenlőséget és a diszkrimináció tilalmát, ezeket a kereteket a csatlakozó országok létre is hozták. Az ezeken a kereteken túllépő állami szabályozás (pl. kvótarendszerek) szükségessége vitatott, a tagállami szuverenitásnak köszönhetően  az EU azt nem is teszi kötelezővé (Beloshitzkaya 2021). Ahhoz, hogy bármilyen politikai intézkedés érvényességét megállapítsuk, először is meg kell érteni a bérkülönbség kiváltó okait, ehhez közgazdaságtani megközelítés szükséges. Ez ökonometriai módszertant igényel, mely során munkavállalók egy reprezentatív mintájából statisztikai következtetések vonhatóak le. A bérkülönbség becslését követően azt több különböző mérhető tényező hatására kell lebontani és ezáltal következtetni a diszkrimináció mértékére, az esélyegyenlőség tekintetében ez a legfontosabb kérdés. A különböző adatelemzési módszereknek más és más előnyük és hátrányuk van.

Van der Velde,Tyrowicz és Goraus (2013) cikke hét féle módszertant alkalmaz és vet össze. Ezek közül egyik se ad teljes körű képet, de összesítve nagyon fontos következtetések vonhatóak le. Fontos hangsúlyozni, hogy bár Lengyelországban a bérkülönbség alacsonyabb a vele szomszédos államokbelinél.  Ez az adat azonban önmagában nem összehasonlítható, mert országonként eltér a dolgozó nők aránya és összetétele, ami torzítja a nyers különbséget. Az elemzés ezeket az összetételi tényezőket is kiszűri, így a Lengyelországi bérkülönbség elemzése releváns lehet Kelet-Közép Európára nézve is. Az elemzésben a bérkülönbséget a munkavállalónak a következő jellemzői magyarázták: a humán tőke változói (iskolai végzettség, munkatapasztalat, vállalatnál eltöltött idő); demográfiai tényezők; munkahelyi jellemzők; háztartási jellemzők. Az elemzés arra a meglepő eredményre jut, hogy két különböző nemű, de egyébként minden egyéb jellemzőjét tekintve teljesen azonos munkavállaló közti átlagos bérkülönbség 15-25%, ami jóval magasabb mint a kiigazítatlan eltérés. Az eltérés nem magyarázható azzal, hogy a nők alacsonyabb bérezéssel járó szakmákat választanának, vagy hogy alacsonyabb végzettséggel rendelkeznének sőt, mára már a foglalkozási szegregáció sem befolyásolja jelentősen azt.  A nők rövidebb munkaideje sem magyarázza az eltérést. A bérkülönbséget a bérstruktúrabeli eltérések okozzák: a felső bérdecilisekben alulreprezentáltak a nők. Bár mindebből nem lehet egyértelmű következtetést levonni a bérdiszkriminációra, annak gyanúja megalapozottnak tűnik. Az eredmény elsősorban az üvegplafon jelenséget igazolja, mely szerint a nők bár a férfiakkal azonos mértékben képzettek és alkalmasak rá, egy ponton túl nehezen lépnek feljebb a munkaadó szervezet hierarchiájában. Mindez alátámasztja a határozottabb politikai fellépést szükségességét az esélyegyenlőség érdekében. Hogy egy példát említsünk céltudatos és szigorú esélyegyenlőségi modellre, érdemes megvizsgálni a skandináv államokat!

A skandináv modell

A skandináv modell két fő célja a nagyfokú nemi egyenjogúság különösen a szülőség tekintetében, valamint a diszkrimináció elleni fellépés, ezekben sikeresnek is bizonyult (Kovačević, Šehić, 2015). Fontos eleme a hosszú fizetett szülői szabadság, amelynek egy része kizárólag az apáknak van fenntartva. Ez az úgynevezett „apák kvótája” és célja, hogy a gyermekvállalással járó feladatokat a szülők egyenlően osszák el. A bölcsődei és óvodai ellátás magas színvonalú és államilag fenntartott, melyek csökkentik az anyák terhelését és segítik a munkába való visszatérésüket. Ezen kívül a közszféra bérsávos rendszere szigorúan szabályozott, hogy ne alakuljon ki a nemek bérezése közt szélsőséges különbség. A skandináv modell célkiűzése, hogy a családokon belül is egyenlőséget teremtsen, a klasszikus nemi szerepek jelentőségét csökkentse, a munkaerőpiacon pedig visszaszorítsa a diszkriminációt. Természetesen elhamarkodott lenne ezt a modellt egy az egyben alkalmazni a Kelet-Közép Európai államokra a jelentős társadalmi és kulturális különbségek miatt. Az eltérő kihívások eltérő megoldásokat igényelnek és persze demokratikus államok nem hozhatnak létre olyan rendszert, amely a társadalom számára idegen. Pontosan emiatt a nemi esélyegyenlőségnek a politikai diskurzus részét kell képeznie, hogy a megfelelő megoldások létre jöhessenek.

Női egyenjogúság a mai politikában

Az utóbbi években azonban ez a kérdéskör nem jelenik meg ilyen formában a Közép Európai államok politikai diskurzusában, ugyanakkor több állam (Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia) politikájának fókuszába került az úgynevezett „gender kérdés”. Ez az átértelmezett kifejezés többnyire az LMBTQ és feminista mozgalmak törekvéseit foglalja magába, azokat gyakran összemosva. Ennek kapcsán jött létre az a politikai narratíva, amely a „gender ideológiával” helyezi szembe magát, amire a nemzeti és konzervatív értékeket érintő fenyegetésként tekint. Ez az Európai Unióval való szembenállással jár, amely támogatja a női egyenjogúsági intézkedéseket és az LMBTQ jogokat. Ez a narratíva három szinten jelenik meg (Krizsan; Roggeband, 2018). Civil társadalmi szint: mozgalmak, NGO-k, aktivisták elleni fellépés, hitelességük megkérdőjelezése, a társadalmi kérdések relevanciájának kétségbe vonása. Diskurzus szintje: az érintett társadalmi kérdések átértelmezése, delegitimizálása a politikai kommunikáción és a médián keresztül. Intézményi szint: az új narratíva megjelenik a jogalkotásban, családpolitikában és gyermekvédelemben. Ez utóbbi nem közvetlenül az érintett csoportokkal szembeni fellépésként jelenik meg, de ezek az új szabályozások visszahatnak rájuk úgy, mint a gyülekezési törvény módosítása, ami a budapesti pride ellehetetlenítésével jár gyermekvédelmi okokra hivatkozva. A kormányok „gender-ellenes” politikájának elsődleges célja ugyanakkor a politikai diskurzus tematizálása, és ezáltal hatalmuk megtartása. Pontosan ezért valódi vita nem jön létre, hiszen a lényeg nem maga a kérdés, hanem az általa kiváltott konfliktus.

Konklúzió

A nemi bérkülönbség közgazdaságtani megközelítésű értelmezést és szakpolitikai alapokon nyugvó szabályozást kíván. Az esélyegyenlőség nem egy erősen megosztó célkitűzés, ennek ellenére nem tud érvényesülni, mert azt a politikai kommunikáció a „gender kérdéssel” kiszorítja. A politikai megosztottság egész Európában egyre súlyosabb probléma. Bár a társadalmi problémák közösek, azokat valódi szakmai diskurzus nélkül nem lehet megoldani.

Irodalomjegyzék