Kína befolyása Afrikában gazdasági, politikai és technológiai szempontból

Bevezetés

Az utóbbi két évtizedben Kína és Afrika kapcsolatrendszere jelentős átalakuláson ment keresztül, amelyben a gazdasági, technológiai és politikai dimenziók szorosan összekapcsolódtak. A kínai beruházások, a pénzügyi támogatások növekedése és a politikai befolyás kiépítésének új formái egyaránt hozzájárultak a kontinens és a távol-keleti nagyhatalom közötti egyenlőtlen erőviszonyokkal bíró együttműködési rendszer megszilárdulásához. A kínai jelenlét Afrika gazdasági fejlődését előremozdító, de egyben függőségeket képző jellege a legkülönbözőbb szektorokban – az energiaszektortól kezdve a vezetőképzési modelleken át a zöld technológiák exportjáig – egyértelműen jelen van. Az elemzés célja ezen kérdések elemzése, különös tekintettel a gazdasági és politikai érdekérvényesítés kapcsolatára.

Gazdasági kapcsolatok

A Boston University Global Development Policy Center és az African Economic Research Consortium által publikált 2024-es jelentés szerint Kína 2000 és 2022 között mintegy 170 milliárd dollár értékben nyújtott hiteleket afrikai országoknak. Emellett 112 milliárd dollár összértékben hajtott végre közvetlen beruházásokat is, főleg az energiaszektorban. A kínai hitelek 34%-a irányult az energiához kapcsolódó fejlesztésekre, ennek 51%-a fosszilis energiaforrásokhoz kötődött, míg csupán 2% irányult megújuló energiaforrásokba való beruházásokra. Ez az arány rávilágít arra, hogy bár a fenntarthatóság a retorikában gyakran megjelenik, a gyakorlatban a kínai pénzügyi támogatás továbbra is nagyrészt a hagyományos, környezetileg kevésbé fenntartható energiaforrásokat preferálja. Az árukereskedelem volumene 2000-ben még mindössze körülbelül 12 milliárd dollár volt, ami 2022-re közel 258 milliárd dollárra rúgott. Az alábbi ábrán láthatóak Afrika országainak főbb kereskedelmi partnerei, valamint ezeknek a változásai (sárga: EU, kék: USA, piros:Kína)

Összetételét illetően az afrikai export 89%-a nyersanyagokból, például kőolajból, rézből, vasércből áll, míg az import 94%-át kínai iparcikkek, köztük gépek, járművek és fogyasztási cikkek teszik ki. Ez a kereskedelmi szerkezet hosszú távon az afrikai gazdaságok függőségét tarthatja fenn, valamint hátráltathatja például az iparosodás fejlődését. Angola és a Dél-Afrikai Köztársaság mondható a két legnagyobb exportőrnek, előbbi az olaj, utóbbi a vasérc exportja révén.  A 2021-22-es időszakban az afrikai országok exportja Kínába 19%-kal, míg importja Kínából 11%-kal nőtt. Ez tökéletesen mutatja az eddig is szorosnak mondható kapcsolat fejlődését.

Pénzügyi és munkahelyteremtő vállalások, függés

A 2024-es Kína–Afrika Együttműködési Fórum (FOCAC) pekingi találkozóján Peking további 51 milliárd dollárnyi finanszírozást ajánlott fel az afrikai államok számára. Emellett Hszi Csin-ping kínai elnök vállalta, hogy Kína elősegíti egymillió új munkahely létrehozását Afrikában a következő években. A csúcstalálkozó főbb prioritásai az infrastruktúra-fejlesztés, az ipari beruházások előmozdítása, valamint a technológiai tudás és innovációk megosztása voltak. Az infrasrukturális projektek terén háromszor akkora értékű beruházásokat igért Kína Afrika nyersanyagban gazdag részein. A FOCAC során hangsúlyozták a közös fejlődés fontosságát, de kritikusabb szemmel nézve megállapítható, hogy míg a kínai programok sok esetben Peking külkereskedelmi érdekeit és stratégiai jelenlétét erősítik, az afrikai országok eladósodottsága ezen projektek miatt tovább nőhet. Az új finanszírozási csomagban például kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az infrastruktúraprojekteknek, amelyek gyakran kínai vállalatok kivitelezésében valósulnak meg. Az együttműködések egyoldalúságát tovább erősíti, hogy a különböző tranzakciókat Kína jüanban hajtja végre, ami kizárólag neki jelent előnyt. 2022 végén Afrikának összesen 80 milliárdnyi tartozása volt, ami szintén rávilágít a kontinens Kínától való függésére.

Zöld technológiák terjedése

A kínai vállalatok egyre növekvő mértékben kínálnak afrikai piacokra napelemeket, elektromos járműveket és más zöld technológiai megoldásokat. Ez részben a belföldi túltermelési problémák kezelésére, részben a nemzetközi zöldenergia-piacok meghódítására tett stratégiai lépésként értelmezhető. Az utóbbi években a megújuló energiára épülő kínai termékekre egyre nagyobb korlátozások vonatkoznak nyugaton, amire a Globális Délen való terjeszkedés egy érthető válaszreakció lehet. Nem titok ugyanis, hogy Afrika számos régiója, különösen Észak- és Kelet-Afrika, ideális célpont a napelemek és más megújuló energiaforrások számára. Afrikának is jövedelmező a zöld technológiák beáramlása, hiszen hatalmas az országok energiaigénye. A kontinensen élők csupán 44%-ának van stabil villamos-energia ellátása, ami természetesen nagymértékben megnehezíti a gazdasági fejlődést, így a hitelek visszafizetését is. Érdemes viszont hozzátenni, hogy ezek a technológiák egyelőre még csak korlátozottan hozzáférhetők a kontinens kevésbé fejlett, villamos-energiát mellőző régióiban. Az El País jelentése szerint Kína ezzel kettős célt kíván elérni: egyrészt a gazdasági terjeszkedést, másrészt pozitív nemzetközi imázs építését, különösen a Globális Délen fekvő országok körében.

Politikai befolyás

Kína már a 1960-as évektől kezdve hozott létre, és támogatott a Kínai Kommunista Párthoz (KKP) kötődő iskolákat Afrikában. Az elmúlt években viszont szintlépés történt, ugyanis a 2022-ben Tanzániában nyílt Mwalimu Julius Nyerere Vezetőképző Iskola már a kínai vezetőképzők mintájára működik. Célja, hogy a KKP-val azonosuló afrikai vezetőket neveljen. A vezetők nevelését az AIBO (Academy for International Business Officials) keretében működő képzések is segítik, melyek a Kínai Kereskedelmi Minisztérium alá tartoznak. 2021–2022-ben 21 123 kormányzati és kormánypárti tisztviselőt képeztek, akiknek mintegy harmada afrikai résztvevő volt. Az AIBO programok fókuszában különösen a 45 év alatti fiatal vezetők állnak, ami azt jelzi, hogy Kína hosszú távon kívánja formálni a kontinens jövőbeli politikai elitjét. A KKP Nemzetközi Osztályának adatai szerint 2000 és 2022 között összesen 881 pártközi csereprogram valósult meg afrikai politikai szervezetekkel. Jelenleg a KKP több, mint száz afrikai politikai párttal és több, mint ötven politikai intézménnyel tart fenn kapcsolatot. Ezek az együttműködések kifejezetten a kínai kormányzati és pártmodell terjesztését szolgálják, amelyben természetesen a párt és az állam funkciói szorosan összefonódnak. A KKP afrikai pártképzési tevékenysége nem csupán technikai képzést jelent, hanem a kínai politikai kultúra és hatalmi modell terjesztésének kulcsfontosságú eszköze. Ez a tendencia hosszú távon erősítheti Kína befolyását a kontinens politikai döntéshozatali folyamataiban, a demokrácia és a többpártrendszer híveinek bánatára.

Konkrét példa: Kína és Kenya kapcsolata

2025 áprilisában William Ruto kenyai elnök hivatalos látogatást tett Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott megbeszélésein a két ország stratégiai együttműködésének új szintre emeléséről állapodtak meg. A találkozó során mindkét fél hangsúlyozta a globális geopolitikai feszültségek következtében fontossá váló szorosabb kétoldalú kapcsolatok kialakítását. Mindezt legfőképpen az ellátási láncok stabilitása és a gazdasági önállóság érdekében. A megbeszélések fő témái között szerepeltek az infrastruktúra-fejlesztések, például különféle vasúti fejlesztések, valamint a tudományos és technológiai együttműködés bővítése.

Kína ezzel a lépéssel nemcsak gazdasági, hanem politikai szövetségi rendszert is épít a kelet-afrikai térségben, amelyet Peking fontos hídfőállásként kezel Afrikában. Kenya részéről a partnerség megerősítése stratégiai válasz a nyugati országok visszafogottabb beruházási aktivitására, míg Kína számára a stabil és megbízható afrikai partnerek kulcsszerepet játszanak a Globális Dél felé nyitó politikájában.

Összefoglalás

Kína és Afrika kapcsolata ma már egyértelműen túlmutat az egyszerű gazdasági együttműködésen. Bár a beruházások, hitelek és fejlesztések valódi lehetőséget kínálnak az afrikai országok számára, ezek hosszú távú hatásai vegyes képet mutatnak. A kínai támogatás gyakran elsősorban saját gazdasági érdekeit szolgálja, a kereskedelmi struktúrák pedig az afrikai államokat főként nyersanyag-exportőri szerepkörben tartják. A hitelállomány gyors növekedése tovább fokozza a kontinens pénzügyi kiszolgáltatottságát, miközben a politikai együttműködések Kína ideológiájának terjesztését szolgálják. Ennek ellenére a lehetőségek adottak: ha az afrikai országok képesek tudatosan irányítani az együttműködéseket, sikerül jobban képviselni a saját érdekeiket – például a zöld technológiák átvételében vagy a hitelezés tekintetében -, akkor ezek a kapcsolatok valóban hozzájárulhatnak a fejlődéshez. Ehhez viszont átlátható döntéshozatalra, felelős vezetésre és valamilyen szintű regionális összefogásra is szükség van. A jövő tehát azon múlik, hogy Afrika mennyire tudja saját kezébe venni a sorsát ezekben az együttműködésekben.

Irodalomjegyzék