Az ázsiai-csendes-óceáni térség gazdasági teljesítménye és kereskedelmi kapcsolatai az utóbbi három évtizedben

Az elmúlt három évtizedben az ázsiai-csendes-óceáni térség a világgazdaság központjává vált. A gazdasági növekedésnek, a technológiai fejlődésnek és a kereskedelmi tagságnak köszönhetően a regionális nemzetek és különösen Kína, Japán, Dél-Korea és az ASEAN-országok vezető státuszra tettek szert a nemzetközi gazdasági rendben. Ebben a fejlődésben azonban komoly különbségek vannak az egyes szereplők között: a régió egyes államai már fejlett ipari hatalmak, míg mások még mindig felzárkózó státuszban vannak. Az elemzésem célja, hogy megvizsgáljam e különböző fejlődési modellek, gazdasági integrációs mechanizmusok, valamint a közeljövő regionális kihívásainak és lehetőségeinek mozgatórugóit.

I. Főbb szereplők gazdasági fejlődése

Kína gazdasági növekedése az 1980-as években kezdődött a „reform és nyitás” politikájával, de csak azután kezdett tovább fejlődni, hogy Kína 2001-ben csatlakozott a WTO-hoz. Kína GDP-je 1995-ben mindössze 734 milliárd USD, 2023-ban pedig több mint 17 500 milliárd USD volt (IMF, 2024). A növekedést az export vezérelte, olcsó munkaerő-alapú gyártás hajtotta, majd később a belföldi fogyasztás és a csúcstechnológián alapuló stratégia. Maga az ország is súlyos egyensúlyhiányoktól szenved, mint például a vidéki-városi jövedelmek közötti szakadék, a fiatalok tömeges munkanélkülisége (2023-ban több mint 20%) és az ingatlanpiacnak való túlzott kitettség.

Japán jó példa arra, hogy a második világháború után gyorsan fejlődött az ipara, de az 1990-es évek óta gazdaságilag megtorpant. Az úgynevezett „elveszett évtizedek” alatt a GDP növekedése lelassult, miközben az elöregedő népesség és a csökkenő belföldi kereslet strukturális problémákhoz vezetett. Ennek ellenére Japán továbbra is a világ harmadik legnagyobb gazdasága (~4,4 milliárd USD GDP 2023-ban), és hatalmas technológiai és pénzügyi központ.

Dél-Korea gazdasági sikere annak köszönhető, hogy az állam erősen támogatta az ipar fejlesztését. 1960-ban az ország még mindig alacsony jövedelmű gazdaság volt, de 2023-ban az egy főre jutó GDP meghaladta a 33 000 USD-t (Világbank, 2023). A Samsung, az LG és a Hyundai globális sikere jól mutatja a nemzeti nagy cégek hozzájárulását. A munkaerőpiac azonban strukturálisan gyenge, a fiatal diplomások magasan képzettek, és alacsony a női munkaerőpiaci részvétel.

Az ASEAN tagállamainak (különösen Vietnamnak, Indonéziának, Thaiföldnek és a Fülöp-szigeteknek) gazdasági befolyása is jelentősen megnőtt. A régió teljes GDP-je 1995-ben 600 milliárd USD volt, 2023-ra pedig meghaladta a 3,6 milliárd USD-t (ASEAN Titkárság, 2024). Vietnam esete különösen beszédes: a kommunista nemzet fokozatos piacosodása az országot az „új Kínává” tette, olcsó gyártással és gyorsan bővülő exporttal. Indonézia a világ negyedik legnépesebb országa digitális gazdaságának fejlesztésével igyekszik kitörni a közepes jövedelműek csapdájából (pl. GoTo, Tokopedia).

II. Ipari fejlődés

Az iparosodás és a technológiai modernizáció voltak a régió gazdasági sikerének fő mozgatórugói. A gyártásról a tudásalapú gazdaságra való áttérés új növekedési lehetőségeket nyitott meg, különösen a digitális és mesterséges intelligencia által vezérelt iparágakban.

Kína „Made in China 2025” terve a múltba tekintő gyártástól az intelligens gyártás felé való áttérést célozza, például az elektromos járművek, a robotika és a félvezetők terén. A kínai kormány több mint 1,5 billió jüant (körülbelül 215 milliárd USD) fektetett be ipari modernizációs támogatásokba 2015 és 2023 között. A mesterséges intelligencia területén Kína 2022-re 140 „unikornis” startupot fejlesztett ki, Peking, Sencsen és Sanghaj pedig technológiai innovációs központokká váltak.

Japán technológiai fejlődése az ipari automatizálás és a precíziós gyártás területén a legerősebb. A Fanuc és a Kawasaki ipari robotok vezetik a globális piacokat. Ezenkívül az elöregedő népesség miatt a robotizáció gazdaságilag és társadalmilag is elengedhetetlen.

Dél-Korea a félvezetők (Samsung, SK Hynix) és az 5G hálózatok kiépítésének élvonalbeli gyártója. Az ország oktatáspolitikája is alkalmazkodott a high-tech gazdaság igényeihez: a főiskolai hallgatók 40%-a természettudományos vagy mérnöki szakon tanul.

Az ASEAN régió technológiai fejlődése nagymértékben függ a külföldi technológiatranszfertől. Például Vietnámban az Intel és a Samsung gyártóbázisai magas szintű technológiát mutatnak, de a belső fejlesztési kapacitás korlátozott. Újabban a régió számos országa (pl. Malajzia, Thaiföld) lát potenciált a zöld technológiákban és az elektromos járművek gyártásában.

III. Gazdasági integráció és kereskedelmi kapcsolatok

A térség külkereskedelmi kapcsolatait a fokozott regionális gazdasági integráció és az alakítja, hogy hogyan működik a világ ellátási láncainak részeként.

A 15 ország közötti Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) 2022 januárjában lépett hatályba. A megállapodás az árukereskedelem 90%-ára vonatkozóan eltörli a vámokat, és egységesíti a származási szabályokat, ami jelentősen megkönnyíti a régión belüli kereskedelmet. A közepes jövedelmű országok különösen profitálnak majd belőle, mivel növelhetik exportjukat Kínába vagy Japánba. A pénzügyi stabilitás szintén téma az ASEAN+3 együttműködésben. A Chiang Mai Kezdeményezés (CMIM) egy ázsiai regionális valutaválság-likviditási alap, amelyet az 1997-es ázsiai pénzügyi válság történetéből kölcsönöztek.

Kína szinte az összes délkelet-ázsiai ország domináns kereskedelmi partnere. Több százmilliárd dollárt fektetett be az infrastruktúrába (például vasutakba Indonéziában és Laoszban), bár a projektek miatt a partnerországok eladósodtak (például Srí Lanka és Pakisztán). Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háborúk kapcsán számos ország – köztük Vietnam, Malajzia és Indonézia – profitált az úgynevezett „Kína plusz egy” politikából, amelynek keretében a nyugati vállalatok részben Kínából ezekbe az országokba helyezik át termelési kapacitásukat.

IV. Lehetőségek és kihívások a jövőre nézve

Számos strukturális kihívás és új lehetőség érzékelhető a régió jövője szempontjából. A legnagyobb kihívás a demográfiai változás: a japán és dél-koreai népesség csökken, míg Délkelet-Ázsiában a fiatalok aránya továbbra is magas. Ez előnyt jelenthet a munkaigényes termelésben, amennyiben a képzési rendszerek alkalmazkodnak a technológiai változásokhoz.

A “zöldre való áttérés” azonnali sürgős feladat: az éghajlatváltozás hatásai, mint például a tengerszint emelkedése vagy a mezőgazdasági rendszerek kiszolgáltatottsága, komolyan veszélyeztetik a régiót. A megújuló energiaforrások (pl. napenergia, geotermikus energia) kiaknázása a legtöbb ország, különösen Indonézia és Vietnam számára stratégiai céllá vált.

A geopolitikai rivalizálás, különösen az USA-Kína rivalizálás, meghatározza a technológiatranszfert és a kereskedelmi kapcsolatokat. A „barát-küldetés” és a „szétválasztás” trendjei fokozhatják a széttöredezettséget, de teret teremthetnek új szövetségeknek is.

Az ázsiai-csendes-óceáni térség az elmúlt harminc évben a globális gazdaság egyik fő erejévé vált. A technológiai fejlődés, a gazdasági együttműködés és az exportorientált politikák segítségével a régió országai jelentős súlyra tettek szert a globális színtéren. De a nagyobb növekedéshez olyan strukturális problémák megoldása is szükséges, mint a demográfiai, a környezeti és a társadalmi egyenlőtlenségek. A globális trendek, mindenekelőtt a mesterséges intelligencia, a klímaváltozás és a geopolitikai verseny, új kérdéseket vetnek fel a régió hosszú távú fejlődési útjával kapcsolatban. A régió gazdasági sikere a rugalmasságától és az együttműködési képességétől függ.

Irodalomjegyzék