A perui politikai krízis okai

Bevezetés

Peruban legutoljára 2026. február 18-án távolította el a Kongresszus José Jerí ideiglenes elnököt, mindössze négy hónappal a beiktatása után. Ugyan a politikai válság kezdetét egyesek 2020-ra datálják (Solti, 2024), a politikai instabilitás gyökerei azonban több, mint egy évtizede vetették meg lábukat az országban. A félelnöki elemeket tartalmazó, de hivatalosan elnöki köztársaság lassan de facto parlamentáris autokráciává válik a szemünk előtt.

Ez az elemzés arra keresi a választ, hogy mik az okai a perui politikai válságnak. Először sor kerül benne a történelmi háttér áttekintésére, majd az utolsó nyolc elnök távozásának részletesebb elemzésére. Szó esik a választási rendszerről és reformjáról, valamint a gazdaság helyzetéről is.

Történelmi háttér

Peru 1824-ben vált függetlenné Spanyolországtól. Történelmét, mint sok más Latin-amerikai országét, katonai hatalomátvételek sora jellemzi. Az ország katonai vezetés alatt állt 1948-56 és 1968-75 között. 1979-ben egy új alkotmány létrehozásával civil hatalomátvétel történt, ami azóta kitart. 1992-ben Fujimori elnök (aki japán bevándorlók leszármazottja) feloszlatta a Kongresszust. Egyszemélyi vezetésének végét egy békés ellenállási mozgalom és egy szövevényes korrupciós botrány jelentette 2000-ben. Évekkel később a perui bíróság 25 év börtönbüntetésre ítélte. (Solti, 2024)

A 2000-es évek elhozták a demokratizálódási folyamat kezdetét. Az konszolidációs folyamat alatt politikai élet kiegyensúlyozottabbá vált, a gazdaság növekedett, a szegénységet csökkentették. A társadalmi egyenlőtlenségeket azonban nem sikerült mérsékelni (Solti, 2024).

Ollanta Humala (2011-2016) volt az utolsó elnök, aki kitöltötte egész mandátumát. Azonban nem indulhatott újra az elnöki posztért, mivel az alkotmány előírta, hogy kétszer egymás után ugyan az a személy nem lehet elnök. Őt később 15 év börtönbüntetésre ítélték illegális kampányfinanszírozás miatt.

A politikai válság kezdete

A tisztséget következőként Pedro Pablo Kuczinsky (2016-2018) tölthette be, akit a Kongresszus 2018-ban távolított el a hatalomból az alkotmány egy homályos cikkelyére hivatkozva. Ez kimondja, hogy kétharmados többséggel megszavazhatják az elnök eltávolítását, ha az „erkölcsileg alkalmatlan a kormányzásra”. Erre azért került sor, mert Kuczinsky belekeveredett a brazil „Lava Jato” korrupciós ügybe.  A Kongresszus akcióját azonban sokan a törvényhozói hatáskör túlfeszítésének tekintették. Ez az ügy volt az, amivel kezdetét vette a politikai válság.

Kuczinskyt alelnöke, Martín Vizcarra (2018-2020) követte az államfői tisztségben, aki ígéretet tett többek között a korrupció visszaszorítására. Igazságügyi reform javaslatát a Kongresszus nem volt hajlandó elfogadni. 2019-ben előrehozott törvényhozási választásokra tett javaslatot, és bejelentette a Kongresszus feloszlatását az antikorrupciós törvénykezési folyamat hátráltatására hivatkozva. (Solti, 2024) Az újonnan megválasztott Kongresszusba kilenc párt került be, ami jól mutatja a politikai megosztottságot. Nem sokkal később a Kongresszus ismét erkölcsi alapokra hivatkozva eltávolította Vizcarra elnököt a hatalomból, akinek a neve időközben szintén felmerült a brazil korrupciós ügyekben.

Így hát Manuel Marino de Lama, a Kongresszus elnöke vált az államfővé, de mindössze öt nap után lemondott az erőszakos tüntetéshullám miatt. A Kongresszus és az ország elnöki tisztségét ezután Francisco Sagasti örökölte, aki bányásztüntetések, agrársztrájk és a covid válság ellenére kitöltötte Pedro Pablo Kuczinsky elnökségéből hátralévő időt.

Tabula rasa helyett kicsúcsosodó válság

A következő elnöki ciklust (2021-2026) Pedro Castillo (2021-2022) kezdte meg, akinek Kabinetjét folyamatosan támadta a Kongresszus, és őt magát is háromszor megpróbálták hatalmon kívül helyezni. 2022. decemberében kijelentette, hogy feloszlatja a törvényhozást, és rendeleti úton kormányoz a következő testület felállásáig, valamint új alkotmányt léptet életbe kilenc hónap múlva. A Kongresszus azonban a puccsként értelmezett kísérlet miatt megszavazta Castillo azonali eltávolítását, akit később 11 év börtönbüntetésre ítéltek összeesküvés és lázadás miatt. Helyére az alelnök, Dina Boluarte (2022-2025) lépett, aki Peru első női elnöke lett. Őt 2025. októberében a Kongresszus egyhangúlag távolította el a hatalomból, ez volt a kilencedik kísérletük erre. Boluarte hivatali idejének nagy része alatt egyszámjegyű támogatottsági mutatói voltak, a népesség úgy érezte, hogy a Kabinetje nem törődött a lakosság igényeivel. Nyomoztak ellene illegális vagyonszerzés miatt, valamint egy bűnözési hullám is rontotta helyzetét.

Őt alelnök híján ismét a Kongresszus elnöke kellett, hogy kövesse az elnöki székben. José Jerí (2025-2026) hivatala ideje azonban mindössze négy hónapig tartott.

 A botrány, amely leváltásához vezetett, egy üzletemberrel való találkozás közzétételének elmulasztása miatt tört ki. Jerí Yang Zhihua (az energetika szektorban állami koncesszióval rendelkező) kínai vállalkozóval találkozott gyakorlatilag álruhában, amiről kikerült felvételek felháborodást okoztak. Ennek az okán és egy másik ellentmondásos kínai üzletemberrel való találkozásai miatt (aki ellen illegális fakitermeléssel kapcsolatban nyomoztak) Jerí népszerűségi mutatója 51%-ról 14 százalékkal esett. Azonban az eltávolításánál a Kongresszus akadályokba ütközött. Az alkotmány szerint a szavazatok kétharmados többségével lehet megfosztani az elnököt a hatalmától. A Kongresszus úgy döntött, hogy ebben az esetben egy 2001-es törvényt alkalmaz, amely kimondja, hogy a Kongresszus házelnökéből lett elnökök eltávolításának esetében elég az egyszerű többség – így kétharmados többség nélkül szavazták le Jerít.

Ezek után sem meglepő, hogy a Kongresszus munkáját a közvéleménykutatásban megkérdezettek 80%-a helyteleníti és csak 11% helyesli, ami beleillik az elmúlt öt év trendjébe. 

A következő elnöknek José María Balcázart választotta meg a Kongresszus 2026. február 19-én, aki maga is egy ellentmondásos politikus – több büntetőeljárás is folyik ellene. Július 28-ig marad hatalmon, amikor a következő elnököt beiktatják.

A választási rendszer és reformja

Az 1993-as alkotmány szerint az elnök nem indulhat egyből újra a választáson, ezt csak egy ciklus kihagyása után teheti meg. 2018-ban a sok korrupciós botrány után egy népszavazással döntöttek róla, hogy ez érvényes legyen a kongresszusi képviselőkre is. Ez ahhoz vezetett, hogy a 2021-es választások során a 130 fős Kongresszusban szinte kizárólag újoncok voltak.

A 2024. Márciusi reformjok értelmében viszont eltörölték az egymást követő választáson való indulás tilalmát a kongresszusra vonatkozóan. Emellett visszavezették a kétkamarás rendszert – a Kongresszus mellett egy 60 fős Szenátust is meg fognak választani idén áprilisban. Ezeknek, valamint az elnöki tisztségnek is a hivatali ideje öt év.

Az eddigiekben nem kerültek részletes említésre a politikai pártok. Annyira sok van belőlük, és olyan gyorsan elvesztik az egyes pártok a relevanciájukat, hogy a téma részletes kifejtése ezen elemzés keretein kívül esik. Viszont érdemes szót említeni magáról a pártrendszerről, amely részben magyarázatot ad a politikai rendszer instabilitására. E téren Levitsky 2018-as tanulmánya meghatározó munka. Leírja, hogy a 2000-es években Peru pártrendszere szétesett – a bevett pártokat felcserélték a jelölt-központú politikai formációk, így a pártrendszer fragmentáltsága és változékonysága példátlan mértéket öltött.

A rendszer összeomlásának több következménye van. Egyrészt sok törvényhozási tisztviselő független szereplővé vált (rossz újraválasztási esélyekkel, rövid időhorizontokkal, mérsékelt alkuképességgel), ami azt jelentette, hogy a könnyen megnyerhetők voltak a kormányzat számára különböző juttatások, kenőpénzek, és korrupciós vizsgálatoktól való bírói védelemért cserébe. Emiatt nem akadályozták a várható mértékben az ország kormányozhatóságát.

Másrészt eljött az amatőr politikusok időszaka – több elnök (Toledo, Humala, Kuczynski) valamint a 2011-ben megválasztott törvényhozók 70%-a még sosem töltött be semmilyen megválasztott hivatalt ciklusa előtt. A régi (szűk és túlnyomóan fehérbőrű) politikai elit bukása nyíltabbá tette a politikát. Ugyan ennek inkluzív hatása volt, de negatívan befolyásolta a perui demokráciát, mivel az amatőr politikusoknak limitált tapasztalata van a demokratikus intézményekkel kapcsolatban. Hiányozhatnak a készségeik az alkudozás és tárgyalás terén, a koalícióépítésben, az ellenfelekkel való viszony kezelésében. Az ilyen kormányzatok nagyobb eséllyel követnek el hibákat, vesztegetik el a politikai tőke adta lehetőségeket, és rosszabbul kezelik a kríziseket. Ezen kívül az amatőr politikusoknak valószínűleg alacsonyabb a demokratikus intézmények felé való elkötelezettsége, és különösképpen hajlamosak a korrupcióra is. A hivatásos politikusok hiánya továbbá gyengíti a kormányzatot és a reformra való képességet is csökkenti. Levitsky (2018) szerint összességében a perui demokrácia túlélheti a pártok és hivatásos politikusok hiányát, de valószínűtlen, hogy jól teljesítsen.

Gazdaság

Érdekes jelenség, hogy a folyamatos politikai instabilitás ellenére Peru képes volt szinte folyamatos gazdasági növekedést felmutatni az elmúlt több, mint húsz évben. Ennek okai a gazdasági modell folytonossága, a jegybank függetlensége, és az ezeket támogató alkotmányos garanciák. (Solti, 2024) A február 18-i elnökváltás okozta politikai felfordulás nem befolyásolta a piacokat (ami a régióban kivételessé teszi Perut), mert már hozzá vannak szokva a politikai instabilitáshoz. A makrogazdasági és hitelpiaci mutatók kitűnőek maradtak az elmúlt évtized instabilitása alatt is. Ez arra is visszavezethető, hogy nagy a bizalom a hosszú ideje regnáló központi bankigazgatóban (Julio Velardében, 2006-), és hogy a gazdaság erősen tud támaszkodni rézkitermelésre (Peru a világ második legnagyobb rézkitermelője).

Ugyanakkor a „perui csoda” okozta növekedésből sok perui soha nem húzott hasznot. A szegénység még mindig elterjedt, főképpen vidéken, a gazdasági egyenlőtlenségek jelentősek, és virágzik a szervezett bűnözés.

Konklúzió

A kérdésre, hogy mik az okai a perui politikai válságnak, többoldalú a válasz. Egyrészt az országban csupán a 2000-es évek elején konszolidálódott a demokratikus berendezkedés, ami együtt járt a pártrendszer felmorzsolódásával. Az amatőr politikusok tömkelege pedig teljesen megváltoztatta a politika működését tapasztalatlanságukból fakadó okokból. Az alkotmány egy bizonyos cikkelye (az elnöki erkölcsi alkalmatlanságról) és a Kongresszus túlzott hatalma, az elterjedt korrupció, és a demokratikus intézményekből való kiábrándultság mind hozzájárultak a válság kialakulásához és folytatódásához. Emellett az olyan adottságok, mint a mély gazdasági egyenlőtlenségek, a szegénység elterjedtsége, és a szervezett bűnözés okozta veszélyek mind nehezebbé teszik az ország megosztottságának helyreállítását. Az ország gazdasági helyzete azonban stabil, és a politikai válságtól javarészt függetlenül folytatódik a növekedés.

A következő választás nagyon fontos lesz Peru szempontjából, a politikából egy végtelenségig kiábrándult társadalom választhat tiszta lappal új elnököt, Kongresszust, és Szenátust is. Viszont a választáson várhatóan 39 politikai párt fog versenybe szállni, ami kaotikus versenyt láttat előre.

Irodalomjegyzék